A PSG lefocizta a Liverpoolt a BL-ben, az emberelőnybe kerülő Atlético Barcelonában győzött

A Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőiben kétgólos győzelmek születtek. A PSG sikere nem meglepő az erőtlen, kaput sem találó Liverpool ellen, az Atlético barcelonai győzelme annál inkább.
Egy éve a PSG és a Liverpool egy körrel hamarabb találkoztak a Bajnokok Ligájában, és akkor a franciák úgy léptek tovább, hogy hazai pályán sorra dolgozták és hagyták ki a helyzeteiket, a hajrában viszont kaptak egy gólt. A visszavágón viszont nyerni tudtak az Anfielden, és később megnyerték a trófeát is.
Tavaly ilyenkor a Pool szárnyalt a bajnokságban, most ellenben szenved, és igazából az ötödik hely megtartása lehet a céljuk, mert az is BL-indulást érhet. A mostani találkozó előtt az volt a kérdés, hogy képesek felszívni magukat egy meccsre, hogy megmentsék ezt a szezont. A holland edző, Arne Slot változtatott a védelem szerkezetén, három középső védővel (Konate, van Dijk, Gomez) állt fel, ami azt is jelentette, hogy Mohamed Szaláh a kispadra kényszerült.
Tíz perc telt el a meccsből, amikor előnybe került a párizsi csapat. Dembélé cselezgetett szemben a kapuval, majd oldalra passzolt, Doué a tizenhatos sarkán megfordult, négy védő gyűrűjében kapura lőtt, a labda felperdült Gravenberch sarkán, és a léc alá hullott be. Mamardasvili úszott a levegőben, ujjheggyel bele is tudott piszkálni, de kiütni nem tudta.
Az első félóra végén Kvaracelia – szintén megpattanó – labdáját már bravúrral védte a grúz kapus, ahogy pár perccel később Doué középről leadott kísérletét is, akkor lábbal hárított. A 41. percben egy remek és gyors támadást vitt végig a saját kapujától a hazai csapat, Dembélére jött ki a helyzet, aki gyengén lőtt, a kapusnak ezúttal nem volt nehéz dolga.
A Pool nem jutott el kapuralövésig sem 45 perc alatt, egy kisebb lehetősége volt, abban a két magyar főszerepet vállalat, mert Szoboszlai beívelésére Kerkez jó ütemben mozdult, Szafonov kapus azonban el tudta ütni a labdát. A nagyobb lehetőség Wirtz emelése után alakult ki, akkor Frimpong éles szögből lőtt, de a kapu mellé.
A második félidőben Dembélé továbbra sem érezte, mit kell tennie, nem úgy, mint Neves és Kvaracelia. A portugál zseniális passzal hozta helyzetbe a szélsőt, aki egy védővel a nyakán tolt egyet a labdán az ötösnél, amivel becsapta a kapust, és a kapuba gurított.
A 87. percben Dembélének volt még egy kapufája – Szoboszlait és Kerkezt a 78. percben cserélték le –, de újabb gól már nem született, így is nehéz visszavágó vár a kapuralövés nélkül záró Liverpoolra, de legalább valamelyest életben tartotta a továbbjutási esélyeit. Az viszont egyelőre nem látszik, hogyan tudnak egy hét alatt jelentősen feljavulni.
A Barcelona és az Atlético Madrid a hétvégi bajnoki után (2-1-re nyert a Barca) most a BL-ben mérte össze az erejét. A katalánok közelebb álltak a gólhoz az első félórában, Rashford egyszer lesről be is talált, a másik két nagy helyzeténél Musso kapus bravúrral ütötte ki a labdát. Yamalnak is volt egy tetszetős cselsorozata, de nem maradt ereje egy pontos lövésre.
A 41. percben állt gyökeres fordulat a meccsbe.
Megfogyatkozott és nemcsak ember- hanem gólhátrányba is került a Barcelona. Guiliano Simeone kapott nagyszerű indítást Alvareztől, Cubarsí összeakadt a kilépő csatárral, nem volt szándékos a mozdulata, de mivel utolsó emberként ütötte el a kitörő csatárt, Kovács István a videó hatására felülbírálta eredeti ítéletét, és a sárga helyett felmutatta neki a piros lapot. A 21 méteres szabadrúgás mögé Julian Alvarez állt, aki tökéletesen találta el a labdát, ami a kapu bal felső sarkában kötött ki.
A Barcelona mozgósította az energiáit a fordulás után, Rashford az oldalhálót találta el, miután már elhúzta a kapus mellett a labdát, majd egy veszélyes szabadrúgása is volt az angol csatárnak, de akkor is tudott menteni Musso. A játék képe közelebb állt az 1-1-hez, mégis a madridiak lőttek újabb gólt.
A 70. percben a balhátvéd Ruggeri adott be a bal oldalról – a védő viszonylag jól fékezte meg Yamalt az egész meccsen –, jól kanyarodott be a labdája, Sörloth hat méterről a kapuba passzolta.
A Barcelonának a szépítésre volt esélye, de ezen az estén semmi sem sikerült nekik. Jövő kedden javíthatnak, de akkor mindennek össze kell állnia, ha az elődöntőbe akarnak jutni.