Idegenbeli döntetlennel jutott a Pick Szeged a kézi-BL negyeddöntőjébe

Negyeddöntőbe jutott a Pick Szeged férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel az itthon 26-23-ra megnyert első mérkőzés után a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában – jelentette az MTI. A legjobb nyolc között a BL-címvédő német Magdeburg vár a csapatra.

Három perc után már 4-0-ra vezetett a magyar csapat, ezzel jól gazdálkodtak, 14-10-re is vezettek. A lengyelek visszakapaszkodtak, de Bodó Richárd időn túli szabaddobásból betalált, így csapata – amely mindössze öt lövést rontott addig – 19-17-es előnyben volt a szünetben.

Amilyen jól kezdte az első félidőt a Szeged, olyan rosszul indította a másodikat: a Kielce egy 5-0-s sorozattal először vezetett a mérkőzésen. A meccs háromnegyedénél ledolgozta hátrányát a Kielce, az 51. percben pedig már négy gól volt a különbség, vagyis kiesésre álltak a magyarok. Három perccel később 30-26-ra vezettek a lengyelek, és támadhattak a még nagyobb különbségért, de ekkor a Szeged erőt merített valahonnan.

Az utolsó két percben a visszatérő Mikler védett, Smárason betalált, Garciandía labdát szerzett, majd egy perccel a vége előtt Bodó Richárd is eredményes volt (31-30). A továbbjutást Mikler újabb bravúrja döntötte el, majd Garciandía és Dylan Nahi találatát követően Marin Jelinic állította be a 32-32-es végeredményt.

Industria Kielce (lengyel) – OTP Bank-Pick Szeged 32–32 (17–19)
lövések/gólok: 49/32, illetve 46/32 gólok hétméteresből: 4/3, illetve 5/4
kiállítások: 6, illetve 12 perc
továbbjutott: a Szeged, 58-55-ös összesítéssel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!