Marco Rossi úgy látja, kiváló munkát végzett, a második legjobb csapat volt az övé, bár a tabella mást mutat

A magyar fociválogatott szövetségi kapitányát, Marco Rossit is megkérdezték hazájában a válogatott sikertelenségéről. Olaszország sorrendben harmadszor maradt le a vb-ről – a bosnyákokkal szemben tizenegyesekkel estek ki –, egykori világbajnok még sohasem hagyott ki a tizenkét évet.

A szakember a két Nemzetek Ligája mérkőzés után Radio Tutto Napoli Sabato Sport című műsorában beszélt, amit a csakfoci.hu vett észre.

Rossi úgy tartja, hogy az olasz bajnokság az angol mögött a második vagy harmadik helyen áll, még akkor is, ha a Bajnokok Ligájában gyorsan kihullottak az olasz klubok, a tizenhat közé egyedül az Atalanta került, amin utána átszáguldott a Bayern München 10-2-es összesítéssel. Nehéz megérteni szerinte, hogy a sztárok miért küszködnek a válogatottban.

Meglátása szerint Luciano Spallettit korán küldték el, Gennaro Gattusót jó edzőnek tartja, de nem annyira felkészültnek, mint az elődjét. Szakmáztak még a válogatott játékrendszeréről, emellett az Inter, a Milan és a Napoli bajnoki versenyfutásáról is beszélt. Ha szurkoló lenne, jobban bízna a rutinosabb trénerekben, mint a Napolit felkészítő Contéban, vagy a milanos Allegriben, mint az Intert irányító Christian Chivuban.

Számunkra a legérdekesebb rész természetesen a magyar fociról hangzott el. „Egy dolgot szeretnék kiemelni: Magyarországon a stábommal novemberig kiváló munkát végeztünk. Néhány másodpercen múlt, hogy nem jutottunk el a pótselejtezőig, pedig ez reális cél volt.

A csoportban egyértelműen a második legjobb csapat voltunk Portugália mögött. Végül a saját hibáink miatt maradtunk le a második helyről, és ez a magyarok 20-25 százalékának nem tetszett. A futballmemória mindenhol rövid távú.

Rossit 2030-ig köti a szerződése a válogatotthoz, és az elnökség bízik benne. A kapitány nevét egyébként a stadionban a márciusi meccseken a szlovénok és a görögök ellen is skandálták a szurkolók, igaz előbbin vérszegényebben, mint máskor. A játékosok bizalmát töretlenül élvezi.

Az ugyanakkor tény, hogy sem 2024-ben, sem 2025-ben nem teljesítette a minimális célt sem. Az Eb-n nem sikerült továbbjutni a csoportból, a vb-selejtezőn nem sikerült elérni a második helyet. 2025-ben a csapata a hazai pályán lejátszott öt meccsből kikapott a törököktől (0-3), a svédektől (0-2), a portugáloktól (2-3), és az írektől (2-3) is, és háromszor kapott három gólt. Ebből az írek elleni vereség volt novemberben, a másik három előtte, emiatt kicsit visszás, hogy ő a saját munkáját kiválónak minősítette.

Megkérdezték azt is tőle, hogy fontolóra venné-e, ha Olaszországból hívnák. Erre úgy válaszolt, hogy az idősebb edzőknek nem szoktak lehetőséget adni, neki egyébként sincs élvonalbeli múltja, mert csak az olasz harmadosztályban dolgozott. Angliából kapott egyébként ajánlatot 2022-ben, az oroszok is érdeklődtek iránta, az olaszok azonban soha.

„Ha egy vezető helyébe képzelem magam, Marco Rossi szerződtetése kockázatos döntés lenne, hacsak nem ismernek személyesen. Hacsak nem tudják, hogyan dolgozom, és hogyan viszonyulok azokhoz, akikkel együtt dolgozom. Momentán nem látok nagy esélyt arra, hogy Olaszországban dolgozzak a jövőben” – összegzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!