Lindsey Vonn: Útban voltam egy olimpiai érem felé, most tolószékben ülök

Az amerikai Lindsey Vonn a Vanity Fairnek adott hosszú interjút, az elsőt azóta, hogy drámai sérülést szenvedett februárban a téli olimpián. Öt műtéten esett át, köztük egy olyanon, amelynek során megmentették a több helyen eltört bal lábát.

Az írás azzal kezdődik, hogy a 41 éves síelőnek van egy visszatérő álma: azon a lejtőn, ahol tizenkétszer nyert már a pályafutása alatt, a híres Olimpia delle Tofane pályán 130-as maximum sebességgel száguld, kanyarodik, közelít a célvonalhoz, amin diadalmasan áthalad. Aztán felébred. Egy olyan valóságra, amire nem számított. Az olimpiai futama ugyanis mindössze 13 másodpercig tartott a 13-as rajtszámot viselő versenyzőnek.

Vonn a kanapéján fekve fogadta a magazin stábját a Utah állambeli Park Cityben, kompressziós zoknit húzott a lábára, amire szüksége van a mindennapokban, és a műtéteiről számos heg tanúskodott.

„Világelső voltam, úton az olimpiai érem felé. Most tolószékben ülök” – kezdte.

Fizikailag jól érezte magát február nyolcadikán, annak ellenére, hogy kilenc nappal korábban, a svájci Alpokban, Crans-Montanában megrendezett világkupa-versenyen elszakadt a bal térdében az elülső keresztszalag. Az edzéseken többször mérték, és ugyanúgy terhelte a sérült térdet, mint az egészségeset. Edzője, a norvég Aksel Lund Svindal ezért is döntött a versenyzés mellett.

„Pontosan abban a mentális állapotban voltam, amiben lenni szerettem volna. Készen álltam a rajtra” – mondta. A pálya elején van egy kis perem az egyik kapu előtt. Ha ezen átjutnak, balra tolódnak a versenyzők. „Ezt hívják sodródásnak” – elevenítette fel Vonn.

Ez a sodródás azonban az olimpián elmaradt, túl erősen nyomta a külső lécet, szűken kanyarodott, és beleakadt a jobb keze egy kapuba. Pechére egy stabil kapuba, nem törhetőbe. Alig észrevehető hibát vétett, néhány centiméteren múlt minden. A lécek nem csatolódtak le maguktól, a lábai dugóhúzóként csavarodtak meg. A bokája és a sípcsontja is eltört.

„Nem tudtam levenni a léceket, nem tudtam mozdulni. Éreztem, hogy eltört a lábam, segítségért sikoltoztam.”

Amikor megszabadították a szemüvegétől, a sisakjától, a léceitől, a ruháitól, üvöltött a fájdalomtól. Helikopterrel vitték a legközelebbi kórházba.

Mivel a rajt előtt nem volt egészséges a lába, ezért az orvosa, Tom Hackett is ott volt Cortinában, ő helyezte sínbe a lábát, amikor lehozták a hegyről. Fájdalomcsillapítót kapott, aminek gyorsan múlt a hatása, majd CT-re vitték. „Torkom szakadtából üvöltöttem, hogy vigyetek ki, nem hagyott alább a fájdalom, belém égett ez a sokkos érzés" – árult el újabb részleteket.

Amikor látták a CT eredményeit, és hogy gyors műtétre van szükség, az orvosa úgy döntött, hogy Trevisóba kell menniük. 40 percig tartott az út a levegőben, a megérkezésnél már paparazzik várták, alig tudtak leszállni.

Hackett kérésére egy 20 fős orvosi és ápolócsapatot mozgósítottak. Az első műtét nagyszerűen sikerült, utána Vonnt átszállították az intenzív osztályra. Órák teltek el, végre sikerült elaludnia. Vasárnap este volt, az orvosok és ápolók nagy része hazament. Aztán Vonn felébredt, újra sikoltozni kezdett, még vérfagyasztóbban, mint korábban. A lába folyamatosan dagadt, a végig mellette lévő Hackett néhány percenként méregette. „Egyre rosszabb, és nem reagál a hatalmas mennyiségű fentanilra, morfiumra, oxikodonra, az összes elképzelhető narkotikumra” – állapította meg. Megnyugtatta Vonnt, hogy meg fogja menteni a lábát.

„A hot doghoz vagy sült krumplihoz tudnám hasonlítani a grillen. Egyre jobban megduzzad, aztán hirtelen szétreped. Alapvetően ez történik a rekeszszindrómakor is” – vázolta fel Hackett. – Nagy volt az esélye annak, hogy elveszíti a lába összes funkcióját, ha nem magát az egész lábát is.”

Ezért kellett felvágni a lábát, Hackett folyamatosan telefonálgatott, segítséget tudott szerezni, és végrehajtották az újabb műtétet. Vonn az elviselhetetlen fájdalom mellett azért volt az őrület határán, mert olaszul beszéltek hozzá, amit nem értett, a fények és a gépek zaja is próbára tette az idegrendszerét.

Vonn az interjúban azt is bevallotta, hogy nem véletlenül döntött a visszatérés mellett. Amikor már nem fájt a lába, érzett annyi erőt magában, hogy edzésbe álljon, de tudta, hogy egyszerre nem lehet kényelmes és bátor.

33 évesen úgy vonult vissza, hogy a testét javíthatatlanul összetörtnek nevezte. Éveken át nem is foglalkozott a sporttal, a vállalkozásai jövedelmezőek voltak, talált más kihívásokat a magánéletében. Aztán egyszer elment síelni, és azt érezte, hogy nem fáj a lába. És akkor visszakattant a kapcsoló.

„Szeretem kihívások elé állítani magam. Esély sem lesz rá, hogy valaha olyan kihívások érjenek az életemben, mint a síelésben. Mindig is a személyes kihívásom marad az, hogy hogyan találok örömet a hétköznapi dolgokban” – mondta.

Edzeni kezdett hát, versenyezni, de a várt sikerek sokáig elmaradtak. Aztán St. Moritzban versenyt nyert decemberben, majd Ausztriában is, így a világkupában annyi pontot gyűjtött, hogy az élre ugrott. Aztán 110-zel belecsapódott a hálóba a pályán, és elszakadt a keresztszalagja.

„Nem akarom, hogy az emberek erre a szörnyű balesetre emlékezzenek, és hogy erről azonosítsanak engem. Amit az olimpia előtt tettem, azt még soha nem csinálta meg senki előttem. A visszatérésem után első voltam a rangsorban. Mégsem emlékszik senki arra, hogy futamokat nyertem. Az olimpián csak 13 másodpercig sikerült eljutnom, de az a 13 másodperc, az nagyon jó volt” – jelentette ki.

Az is elégedettséggel töltötte el, hogy negyven év felett nagyon kevesen voltak a sportágukban meghatározóak, és a két legendás teniszező, Serena Williams és Roger Federer, vagy az amerikai foci ikonja, Tom Brady mellett ő is ilyen volt.

„Fogalmam sincs, milyen lesz az életem két, három vagy négy év múlva. Addigra már lehet két gyerekem. Vagy lehet, hogy nem lesznek gyerekeim, és újra versenyezni akarok. Élhetnék Európában. Bármit csinálhatnék. Nehéz megmondani ezzel a sérüléssel. De az a 13 másodperc nagyon jó volt.”