Szoboszlai indította be a Liverpoolt, a Barcelona hetet rúgott a BL-ben

Szoboszlai indította be a Liverpoolt, a Barcelona hetet rúgott a BL-ben
Szoboszlai ötödik BL-gólját ünnepli ebben a szezonban – Fotó: Paul Ellis / AFP

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapján összejött az, ami a múlt kedden nem: három magyar válogatott játékos egyszerre volt a pályán. Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos és Sallai Roland is játszott, Sallai ráadásul a jobb szélen, vagyis sokat találkozott a balhátvéddel. Hogy mi történt percről percre, itt elolvashatja.

A Liverpool egygólos hátrányból várta a Galatasaray elleni visszavágót, de nem az első negyedórában akarta kiharcolni a továbbjutást, ezért az kissé eseménytelenre sikeredett. Ekitikének volt egy lövése, más nagy helyzet nem alakult ki.

A 25. percben aztán egy tudatos szögletvariáció végén megszületett a hazai csapat vezető gólja. Mac Allister nem ívelte be a labdát, hanem laposan tette vissza lövésre, amire Szoboszlai Dominik érkezett, és tizennégy méterről állítgatás nélkül, bal belsővel gyönyörűen rúgta a labdát a jobb alsó sarokba. Az idei BL-ben ez volt az ötödik gólja, a szezonban pedig már a tizenkettedik találata.

A Liverpool nyolcasának, aki most a középpálya közepén kapott helyet – remekül tudta segíteni a támadásokat, és a védőmunkája is kimagasló volt, a meccs emberének választották – volt még egy távoli lövése, de akkor Cakir kapus egy remek vetődéssel kiszedte a bal felső felé csavarodó labdát.

Szaláhnak három esélye is volt, hogy megszerezze a félidő előtt a második gólt, de az emelésébe belekapott a kapus, a szélről leadott lövését kiütötte, a pocsékul elvégzett, középre tartó tizenegyesét pedig lábbal rúgta ki. A büntetőt egyébként Szoboszlai harcolta ki, Jakobs rúgta meg ártalmatlan helyzetben, kicsit dobta is magát, de kétségtelenül jogos volt.

A törökök egyetlen kapura tartó kísérlete Sallai Roland nevéhez fűződött, nyolc méterről fejelt. A legnagyobb sztár, Osimhen egy ütközésnél megsérült a félidő elején, bekötötték a kezét, de valamiért 45 percig a pályán maradt, noha egyetlen párharcba nem állt bele, és még a letámadásból sem vette ki a részét, úgy nézett ki, mint ha önkéntes emberhátrányban lennének a törökök.

A szünet után aztán beindult a Liverpool, és tíz perc alatt három gólt ért el, amivel el is dőlt a továbbjutás. Ekitiké közelről fejezett be egy akciót, Gravenberch Szaláh lövése után volt jó helyen a kipattanónál. Szaláh pedig miután Wirtzcel kényszerítőzött, 17 méterről lőtte ki a jobb felsőt. Cakir vetődött érte, de olyan pontos volt, hogy ezt nem háríthatta. Ebben a nagy rohanásban még egy gólt el is vettek az angoloktól, de ennek semmi jelentősége nem volt.

A Liverpool 4-0-val lépett tovább, és áprilisban visszavághat a címvédő PSG-nek, amelyik tavaly elbúcsúztatta a sorozattól. Az első meccset Párizsban játsszák, ahogy egy éve is.

Szoboszlai gratulált Szalah góljához – Fotó: Paul Ellis / AFP
Szoboszlai gratulált Szalah góljához – Fotó: Paul Ellis / AFP

A Barcelona az idegenbeli döntetlen után gyorsan vezetést szerzett a Newcastle ellen, Raphinha értékesített higgadtan egy helyzetet, Elangának viszont nemsokára volt erre válasza. Bernal találatára szintén a svéd csatár válaszolt, ám a félidő vége előtt videózás után kapott egy tizenegyest a hazai csapat, amit Lamine Yamal be is vágott.

A fordulás után az angolok tíz perc alatt kaptak hármat, ezzel pedig végleg eldőlt a párharc sorsa. A hetediket Raphinha lőtte, ezzel ő foglalta keretbe ezt a találkozót. (7-2)

A katalánok az Atlético Madriddal játszanak az elődöntőért, amelyik a hazai 5-2-es siker után a Tottenham ellen 3-2-re kikapott, de a továbbjutása egy pillanatra sem volt veszélyben. Kolo Muani szép fejessel szerzett vezetést, a félidő után Alvarez egyenlített, Xavi Simons pontos csavarással juttatta előnyhöz a csapatát, de ezt Hancko egy remek szöglet utáni csúsztatással egyenlítette ki. Simons egy büntetővel alakította ki a 3-2-es végeredményt.

A Bayern München ugyan hat gólt lőtt egy hete, a visszavágót sem vette félvállról, és négyet lőtt az Atalantának – Kane duplázott, Karl és Diaz egyszer volt eredményes –, amelyiknek csak becsületgólra futotta (4-1). Mivel a sorsolást már elvégezték február végén, így azt is tudjuk mi jön az áprilisi folytatásban. Az elöl állók a pályaválasztók. Az első meccseket 7-8-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

  • A negyeddöntők párosítása: PSG – Liverpool, Sporting – Arsenal, Real Madrid – Bayern München, Barcelona – Atlético Madrid

A cikkben elhelyezett videókat az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos közvetítési partnere, az RTL+ Premium biztosítja a Telex számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!