Hetven euróba kerül a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Hetven euróba, vagyis körülbelül 27 400 forintba kerül a legolcsóbb jegy a Bajnokok Ligája-döntőre, amit idén május 30-án, a Puskás Arénában rendeznek meg.
Az UEFA hétfői közleménye szerint a döntőre összesen 61 400 belépőt osztanak ki, ebből 39 ezret értékesítenek. A két finalista 17 200 jegyet kap csapatonként, azaz összesen 4600 jegy kerülhet semleges szurkolókhoz. A legolcsóbb jegyeket a két döntős csapat kapja, a második kategóriában már 180 eurós (70 400 forint), a harmadikban 650 eurós (254 ezer forint) belépőkkel lehet számolni. A legdrágább jegy 950 eurós lesz, vagyis több mint 371 ezer forintba kerül majd.
Ezek az árak az UEFA hivatalos értékesítési oldalán találhatók, ahol csütörtök 11 óráig lehet jegyeket igényelni – egy szurkoló legfeljebb két jegyet vásárolhat, az elosztásról sorsolással döntenek.
Két éve dőlt el, hogy a Puskás Arénában rendezik meg a 2026-os BL-döntőt, ami egyébként a megszokottnál korábban, 18 órakor kezdődik majd.