
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja arról döntött, hogy melyik négy csapat folytathatja a legjobb 16 között. A legnagyobb érdeklődés a Real Madrid és a Benfica párharcát övezte, még úgy is, ha a portugálok edzője, José Mourinho az eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra. A Real legnagyobb sztárja, Kylian Mbappé sem volt ott a pályán.
Az első negyedóra végén élénkült meg a játék, amikor Pavlidisz húzott el a jobb oldalon, középre adásából a menteni igyekvő Asensio kis híján öngólt rúgott, de Courtois nagy bravúrral lábbal kiszedte valahogy, a kipattanót Rafa Silva bekotorta a kapuba. Két perc sem telt el, amikor Valverde jobbról remekül adott be, Tchouameni középről, 15 méterről egy tökéletes lövéssel egyenlített. Trubin vetődött érte, de olyan jól csavarodott a labda a bal kapufa mellé, hogy nem érhette el. Az első félóra Arda Güler lesgóljával zárult.
A Benficának a második félidőben volt egy kapufája, Pavlidisznek volt egy nagy lövése, a 80. percben aztán Valverde a kezdőkörből fordította ki a labdát a bal oldalon meginduló Vinícius elé, aki bevitte a tizenhatoson belülre, és lazán elgurította a hosszú sarokba. Ez a találat döntött. (2-1)
A török Galatasaray 5-2-vel érkezett a Juventus stadionjába, és ezt a tetemes előnyt elherdálta 90 perc alatt.
Sallai Roland a védelem jobb oldalán kapott helyet. Változatos első negyedórát láttunk, Osimhennek volt fejese és lövése, Perin kapusnak utóbbinál bravúrra volt szüksége. Az olaszok eleinte fejesekkel veszélyeztettek, de nem találták el a kaput, aztán Locatelli és Yildiz lövéseinél már Cakir reflexeire volt szükség, hogy ne változzon a gól nélküli állás.
Az első pillanattól érződött a hatalmas feszültség, nemcsak az állandó reklamálásban, hanem öt percenként kőkemény belépőket láttunk, nem volt tiszta a játék.
A 35. percben megszületett az első gól, amikor a visszaérő Torreira a tizenhatoson belül hátulról becsúszva megrúgta Thuramot, a labda játékban maradt, de a játékvezető azonnal tizenegyest ítélt. Locatelli tette le a labdát, és nagyon higgadtan passzolt a bal alsó sarokba, a kapus a másik irányba várta.
A térfélcsere után Kelly ütemet tévesztett a levegőben, amikor földet ért, csúnyán rálépett Yilmaz Achillesére. Nem volt benne szándékosság, de mivel súlyos sérülést okozhatott volna, a játékvezető felmutatta neki a piros lapot. Sallai nagy csatát vívott Yildizzel, kapott egy sárga lapot róla, de ki is harcolt egyet, az 59. percben cserélték le.
A Juvét nem vetette vissza az emberhátrány, támadásban maradt, a 70. percben egy szöglet után nem tudott felszabadítani a török csapat, Kalulu a jobb oldalról élesen belőtte, Gatti pedig az ötösön belülről a kapuba passzolt. A 78. percben Yildiz a kapufát találta el közelről, McKennie viszont pár perccel később közelről a kapuba fejelt.
Az olaszok emberfeletti küzdelemben ledolgozták a hátrányukat, és közel álltak a továbbjutáshoz, az utolsó nagy helyzet Yildizé volt, de a szép cselek után nem tudott 18 méterről a kapuba lőni.
Jött a hosszabbítás, ahol a bosnyák Zhegrova előtt volt a legkomolyabb lehetőség, de tiszta helyzetből jó egy méterrel tévesztette el a célt, ez a kihagyott ziccer nagyon sokba kerlt. Sané élesen belőtt labdájáról hajszállal maradt le Elmali, Osimhen viszont a 105. percben jól vett át egy labdát, Gatti hiába csúszott, nem érte el, a csatár pedig a kapus lábai között gurított a kapuba.
Nem ünnepelte a gólját, pedig már akkor sejteni, ebben a fokozatosan fáradó Juventusban nem lesz annyi erő, hogy még egy gólig eljusson. A kegyelemdöfést Yilmaz adta meg az olaszoknak, ő állította be a 3-2-es végeredményt.
Az olasz csapatok közül így egyedüliként az Atalanta maradt versenyben, amelyik a múlt heti kétgólos dortmundi vereség után talpra állt, és hazai pályán már az első 45 percben eltüntette a hátrányát. Scamacca és Zappacosta talált be, aztán Pasalic fejesgólja már a továbbjutást jelentette. A becserélt Adeyemi csavarása visszahozta a németek reményeit a 75. percben, de a hosszabbítás elmaradt, mert Bensebaini csúnyán szabálytalankodott, fejbe rúgta ellenfelét. A videóról megítélt büntetőt Samardzic hatalmas erővel lőtte a bal felső sarokba, ennél pontosabban nem is küldhette volna a kapuba a labdát. (4-1)
A Monaco a hazai vereség után ráijesztett a PSG-re, mert az első félidő végén megszerezte a vezetést, a fordulás után viszont a címvédő fordított, a vendégcsapat tíz emberrel a második félidő végén is lőtt egy gólt, de ez a 2-2 csak a szép búcsúhoz volt elég.
A pénteki sorsolás előtt azt láthatjuk, hogy a még versenyben lévő hat angol klub közül kettő kerülhet össze a nyolcaddöntőben, a Chelsea és a Newcastle. Német rangadó is lehet, és persze a legnagyobb kérdés, hogy a Real a City ellen, vagy a Sportinggal szemben.
A sorsolás innen indul:
- Bodo/Glimt vagy Real Madrid – Sporting vagy Manchester City
- Atlético Madrid vagy Galatasaray – Liverpool vagy Tottenham
- Atalanta vagy Leverkusen – Arsenal vagy Bayern München
- Newcastle vagy PSG – Barcelona vagy Chelsea