Sokkolta a BL-döntős Intert a norvég csodacsapat, idegenben is megverte a Bajnokok Ligájában

Sokkolta a BL-döntős Intert a norvég csodacsapat, idegenben is megverte a Bajnokok Ligájában
Hakon Evjen a második gólt ünnepli, ami végleg eldöntötte a párharcot – Fotó: Claudia Greco / Reuters

A Bajnokok Ligája keddi játéknapján négy csapat jutott tovább a legjobb tizenhat közé. Elsőként az Atlético Madrid csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz, amelyik a belga Bruges ellen a második félidőben ellenállhatatlanul játszott, és 4-1-re győzött.

A 23. percben Sörloth volt az első gólszerző, ezt egy szöglet után Ordonez egyenlítette ki, és ha a folytatásban Oblak nem véd nagy bravúrral, akár még hátrányba is kerülhettek volna. A szlovén kapus azonban extra reflexszel hárította Vanaken fejesét. A fordulás után Cardoso 18 méteres lövése gólt hozott, aztán Sörloth a kapu előtt tarthatatlan volt, és a második valamint a harmadik gólja végleg eldöntötte a párharc sorsát. Diego Simeone csapata biztosan angollal mérkőzik, a Liverpoollal vagy a Tottenhammel futhat össze a nyolcaddöntőben.

A legnagyobb érdeklődés az Inter hazai meccsét övezte, miután egy hete váratlan, 3–1-es vereséget szenvedett a sorozat meglepetéscsapata a norvég Bodø/Glimt ellen. A norvégok az alapszakasz nyolcadik, utolsó fordulójában ugyan hátrányba kerültek az Atlético ellen Madridban, de fordítani tudtak, és ezzel megkaparintották a 23. helyet.

A 45 ezres norvég város csapata a madridi bravúr mellett idegenben kikapott a török Galatától (1–3) is, de a Slavia és a Dortmund ellen is úgy végzett 2–2-re, hogy hátrányból mentették meg a meccsüket. A Bodø szereplése azért is figyelemre méltó, mert ezúttal is kilenc norvég játékossal álltak fel a kezdéshez, a kapuban az orosz Haikinen, míg a csatársorban számításba vett dán Höghon kívül nincs légiósuk.

Esposito közelről üresen fejelt már a harmadik percben, de elkerülte a kaput, és az olaszok uralták az első negyedórát, de hiába vitték a szélre a labdákat, nem boldogultak a jól tömörülő védelemmel. Haikin kapus a 22. percben védett nagy bravúrral egy szöglet után. A Bodø először a 36. percben jutott el az olszok kapujáig, akkor Sommer kapusnak nagy vetődéssel kellett hárítania Evjen fejesét. Ezzel alakult 11-1-re a kapu felé tartó labdák aránya.

Az Inter a fordulás után sem találta meg az utat a vendégcsapat masszív védelmének feltöréséhez, az 58. percben pedig hátrányba került. Akanji adta el a labdát a kapuja előtt, Blomberg bevitte a tizenhatoson belülre, Sommer még nagy bravúrral védett, de Hauge a kipattanót a kapuba juttatta. A norvégok korábban lőttek gólt, mint szögletet.

Tíz perccel később Akanji egyenlíthetett volna, Dimarco beadása után hat méterről vette célba a kaput, de a kapufa kisegítette a norvégokat, a kipattanót pedig Thuram nem tudta a kapuba húzni három méterről.

A 72. percben a Bodø egy tökéletes kontrát vitt végig, Hauge adta középre a labdát, Evjen pedig 14 méterről gyönyörűen lőtte a jobb kapufa mellé a labdát, Sommer ezúttal elvetődni sem tudott.

A 75. percben Dimarco szöglete után (ez volt a 15. szöglet) Bastoni két méterről sodorta a gólvonalon túlra a labdát. Haikin megfogta, de a játékvezető mutatta, hogy jelzett az órája, vagyis már túljutott teljes terjedelmével a labda a gólvonalon, noha a felvételeken ezt elsőre nem lehetett kiszúrni.

A Bodøre a nyolcaddöntőben a portugál Sporting vagy a Manchester City vár. Utóbbi azért lenne pikáns párosítás, mert januárban 3-1-re verte meg a norvég csapat Guardiola tartalékos tizenegyét.

A Newcastle ezúttal is simán megverte az azeri Qarabagot, a 3-2-es végeredmény nem tükrözi a különbséget, mert már nyolc perc után 2-0-ra mentek az angolok. 9-3 lett az összesítés. A Newcastle vagy a Chelsea-vel vagy a Barcelonával játszik. A Leverkusennek sem okozott gondot az Olympiacos, a gól nélküli döntetlen is elég volt a németeknek, a Bayern München vagy az Arsenal lesz a következő riválisuk.

A cikkben elhelyezett videókat az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos közvetítési partnere, az RTL+ Premium biztosítja a Telex számára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!