A legjobb magyar korcsolyázó a vb-ezüstje után politikai menedékjogot kért, a családját internálták

Száz éve, 1926. február 21-én született Király Ede olimpiai ezüstérmes és világbajnok műkorcsolyázó, minden idők legjobb magyar férfi műkorcsolyázója.

Az MTI portréja szerint tizennégy évesen kezdett korcsolyázni a Budapesti Korcsolyázó Egyletnél (BKE), tehetsége és ritmusérzéke néhány év alatt az ország egyik legjobbjává tette. Az addig szintén egyesben induló Kékesy Andreával (akinek nevét a nemzetközi sajtóban 1947-től tévesen Kékessynek írták) 1944-től alkotott egy párt, és azonnal kiderült, hogy a jégen működik köztük a kémia. Már abban az évben megnyerték az országos bajnokságot, Király pedig férfi egyéniben is bajnok lett, akkoriban ugyanis a párosok tagjai egyéniben is indulhattak.

1946-ban egyéniben, 1947-ben és 1948-ban egyéniben és Kékesy Andreával párosban is megnyerte a magyar bajnokságot. Első nemzetközi versenye az 1948-as prágai Európa-bajnokság volt, amelyen egyéniben negyedik helyezett lett, párosban viszont aranyérmet szerzett, partnerével imponáló fölénnyel előzték meg a hazai pályán szereplő csehszlovák duót. A mindössze pár héttel később, a svájci St. Moritzban megrendezett téli olimpiára már esélyesként utaztak ki.

Akkoriban még nem fedett csarnokban, hanem a szabad ég alatt mutatták be a gyakorlatokat, így a versenyzők ki voltak téve az időjárásnak. A játékokat az olvadás miatt egyszer félbe kellett szakítani, mert a jég használhatatlanná vált, a párosok viadalának napján viszont hatalmas hóesés zúdult le. A versenyt nem halasztották el, de a pályát minden kűr után kotrógépekkel kellett letakarítani, a szakadó hóban még a versenyzők is alig látták egymást.

Nem hét, hanem tizenegy pontozóbíró volt, Királyék szinte tökéletes gyakorlata ellenére a legnagyobb rivális belgákat hozták ki elsőnek, bár azok többször hibáztak, a páros női tagja még el is esett, és kűrjük a kötelező öt percnél 20 másodperccel hamarabb ért véget. Az eset itthon és a külföldi sajtóban is nagy vihart kavart, az eredményhirdetésnél Sigfrid Edström, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a bronzérmet készítette elő, és bár a zűrzavar közepette korrigált, kezet fogni elfelejtett a magyarokkal.

Király Ede és Kékesy Andrea a magyar téli sport első olimpiai ezüstérmét szerezték meg, egy héttel később, a davosi világbajnokságon újabb méltánytalanság érte őket, bár mindenki szerint nekik járt volna az arany, a pontozók ismét másként látták, megint másodikak lettek, Király egyéniben bronzérmet nyert. A csalódások nem szegték kedvüket, az 1949-es párizsi világbajnokságon már nemcsak a jégen, a pontozóknál is ők lettek a legjobbak és végre megnyerték a megérdemelt aranyérmet.

Kékesy 1949-ben elhagyta Magyarországot és Kanadában telepedett le. Királynak nagy tervei voltak, le akarta győzni az 1948-ban egyéniben olimpiai bajnok és 1948-tól sorozatban ötször világbajnok amerikai Dick Buttont. A MÉMOSZ (Budapesti Építők) színeiben folytatta a versenyzést és 1949-ben második lett a párizsi világbajnokságon, 1950-ben mérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ugyancsak 1950-ben megnyerte az oslói Európa-bajnokságot, de az ugyanebben az évben rendezett londoni világbajnokságon ismét második lett Button mögött. Félt visszatérni Magyarországra, mivel nem volt hajlandó belépni a Magyar Kommunista Pártba, politikai menedékjogot kért és kapott. Később Kanadában telepedett le. A megtorlás nem maradt el, a Rákosi-rendszer a családját és még az edzőjét is internálta.

Király Oshawa városában telepedett le, a szintén Kanadában élő Kékesyvel csak néhányszor találkozott. A versenyzést befejezve edzőként a jég közelében maradt, ő fedezte fel többek között a későbbi világbajnok Don Jacksont, és szakmájában is sikeres lett, tervei alapján több fedett jégpályát építettek. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, a Budapesten rendezett világversenyek tiszteletbeli vendége is volt.

Király Ede korának egyik legkiválóbb korcsolyázója volt, karrierje alatt egy olimpiai, öt világbajnoki és négy Európa-bajnoki érmet szerzett, emellett tízszeres magyar bajnok volt. Hosszas betegség után 2009. augusztus 10-én, 83 évesen halt meg a kanadai Peterborough-ban, végakarata szerint özvegye érmei közül ötöt átadott a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumnak.