Marozsán Fábián a második kiemeltet győzte le az aucklandi tenisztornán

Marozsán Fábián a második kiemeltet győzte le az aucklandi tenisztornán
Marozsán Fábián a Casper Ruud elleni mérkőzésen, a 2025-ös ASB Classic 10. napján az ASB Tennis Centre-ben, 2026. január 14-én, Aucklandben – Fotó: Phil Walter / Getty Images

Marozsán Fábián – a címvédő Gael Monfils legyőzése után – a második fordulóban komoly bravúrt bemutatva, két játszmában verte a második kiemelt norvég Casper Ruudot – jelentette az MTI. Marozsán ezzel bejutott a negyeddöntőbe a 700 ezer dollár (242 millió forint) összdíjazású aucklandi férfi keménypályás tenisztornán.

A világranglistán 53. magyar játékos kedden két óra alatt múlta felül a franciák idén visszavonuló teniszezőjét, szerdán pedig a rangsorban 13. norvég klasszis várt rá. Ruud esélyesebbnek számított, ám Marozsánnak kifejezetten jó emlékei lehettek róla, mivel eddigi egyetlen találkozójukon, 2023 októberében Sanghajban legyőzte őt.

Előzetesen abban lehetett bízni, hogy Marozsán Fábián nagy csatára készteti majd ellenfelét, az igazán nagy küzdelem viszont elmaradt. A magyar játékos ugyanis egészen kiválóan teniszezett ezen a napon, szervajátékait imponáló magabiztossággal hozta, amit jól mutat, hogy Ruudnak az egész meccsen egyetlen bréklabdája volt csupán, ám azt sem tudta kihasználni.

Többnyire a norvég is jól szervált, viszont minden szettben akadtak hullámvölgyei, Marozsán pedig ezek közül az első szettben rögtön az első játékban, a másodikban pedig annak hajrájában, 4:4-nél tudta ezt kihasználni, így két 6:4-es szettel, mindössze 1 óra 23 perc alatt győzött.

„Végig jól szerváltam, és agresszív tudtam maradni. Egy három szettes mérkőzés után sosem könnyű a következő meccs, de ma nagyon jó napom volt. Casper nagyszerű játékos, de nekem erőt adott, hogy vertem már meg őt korábban”

– mondta közvetlenül győzelme után Marozsán Fábián, aki a negyeddöntőben a rangsorban 89., selejtezőből érkező amerikai Eliot Spizzirrivel mérkőzik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!