A kaput sem találta el a Fradi Frankfurtban, simán kikapott az El-ben
Vereséggel mutatkozott be a Ferencváros kispadján a téli szünetben érkező ír edző, Robbie Keane. Az Eintracht Frankfurt volt az Európa liga-meccs esélyese, és a második félidő elején könnyedén el is döntötte a találkozót, 2-0-ra győzött.
Az első félidőben is jobban, aktívabban, pontosabban futballozott a német bajnokságban dobogós Frankfurt, de igazán veszélyes helyzetet nem alakított ki.
A nyolcadik percben Ekitiké éles szögből leadott lövésénél Dibusz figyelt és hárított, ahogy Theate távoli, pattogós és jól csavarodó kísérleténél is a helyén volt. A magyar kapus félóra után jelezte, cserét kér, mert a csípője nem bírta tovább. Varga Ádám állt be a helyére.
A fordulás után a Frankfurt egy fokozattal feljebb kapcsolt, és ezt a tempót már nem bírta a magyar bajnok.
A 49. percben Makreckis felszabadítása nem sikerült, Abu Fanit elválasztotta Uzun a labdától a kaputól 30 méterre, majd tolt egyet rajta, és 23 méterről nagy erővel kilőtte a jobb felső sarkot. Úgy ment a labda, mintha zsinóron húzták volna, Vargának esélye sem volt a hárításra.
Tíz perccel később Larsson lövése levágódott, Ekitike elé került egy labda a tizenhatoson belül, tisztára játszotta magát, és higgadtan kihasználta az esélyt, hat méterről elgurította a labdát a kapus mellett. A 70. percben az albán játékvezető tizenegyest ítélt a németeknek, miután Cissé kezét közvetlen közelről nagy erővel eltalálta a labda. A videózás alapján úgy döntött, visszavonja az ítéletet.
A Fradi próbálkozott, a súlyos vereséget megúszta, de ha eljutottak a tizenhatoson belülre, az utolsó passzok nem sikerültek, így helyzetek sem alakulhattak ki. Unalmas volt a hajrá, a németek a legjobbjaikat már pihentették.
A Frankfurt ezzel a sikerrel a Lazio mögé ugrott fel a második helyre az Európa-liga 36-os tabelláján hét forduló után, a Fradi a 22. helyre csúszott vissza. Az utolsó körben, egy hét múlva a holland Alkmaar érkezik az Üllői útra, egy győzelem biztosan továbbjutást érne, egy döntetlennel viszont – ha a többi eredmény kedvezőtlenül alakul – akár még ki eshet a magyar csapat. Az Alkmaar erejéről sokat elárul, hogy ebben a fordulóban az olasz AS Romát múlta felül 1–0-ra.
Eintracht Frankfurt – Ferencvárosi TC 2-0 (0-0)
Frankfurt, Deutsche Bank Park stadion, 55 500 néző,
v.: Enea Jorgji (albán)
gólszerzők: Uzun (49.), Ekitike (59.)
Frankfurt: Trapp – Kristensen (Bahoya, 74.), Koch, Tuta (Collins, 80.), Theate – Knauff, Szkiri, Larsson, Uzun (Nkounkou, 85.) – Götze (Chaibi, 74.), Ekitike (Matanovic, 80.) Ferencvárosi TC: Dibusz (Varga Á., 33.) – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Raul Gustavo – Maiga, Abu Fani (Tóth A., 75.), Ben Romdhane (Zachariassen, 75.)- Traoré (Saldanha, 63.), Varga, Kady Borges (Civic, a szünetben)