Már nem mentesül a hadkötelezettség alól, letartóztatták a Fradi korábbi ukrán játékosát

2024. december 16. – 15:57

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán–román határ közelében elfogták és letartóztatták Ihor Haratin ukrán focistát, a Ferencváros korábbi labdarúgóját – írja Ihor Burbasz sportblogger értesüléseire hivatkozva a Nemzeti Sport. A lap azt írja, a 29 éves sportoló családjával volt, amikor a kárpátaljai Técsőnél lévő ellenőrző pontnál elfogták.

Haratin a nyáron igazolt Dunaszerdahelyről az ukrán élvonalbeli Kolosz Kovalivkába – itt azóta csak három bajnoki meccsen lépett pályára, így a harmadosztályú tartalékcsapathoz irányították, ami miatt már nem mentesül a hadkötelezettség alól. Burbasz információi szerint a focistát egyelőre a tartalékosokhoz küldték, később derül ki, hogy besorozzák-e a hadseregbe.

A négyszeres válogatott Haratin 2018 nyara és 2021 ősze között játszott a Fradi színeiben, összesen négy bajnoki címet nyert a csapattal. Ezután a Legia Warszawához igazolt, majd idén február 14-én szerződött Dunaszerdahelyre.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!