18 évesen olimpiai és világbajnok lett az indiai sakkozó, Gukesh

A kihívó indiai Dommaraju Gukesh sötéttel megnyerte az utolsó, 14. partit a címvédő kínai Ting Li-zsen ellen, ezzel 7,5-6,5-re nyerte a szingapúri sakkvilágbajnoki döntőt – jelentette az MTI.
A 18 éves Gukesh – csakúgy, mint az előző mérkőzésen – gyalogelőnyre tett szert, és bár sokáig úgy tűnt, ezúttal sem tudja ezt meglovagolni, 32 éves riválisa hibáját (az 55. lépésben bástyát cserélt) kihasználva most végig tudta vinni az előnyét, és az 58. lépésben megnyerte a játszmát.
A kiírás értelmében a 2,5 millió dolláros nyereményalapból mindkét játékost 200 ezer dollár illeti meg minden megnyert parti után, a fennmaradó pénzdíjat pedig egyenlő arányban osztják fel. A szingapúri volt az első vb-párharc, amelyben két ázsiai sakkozó mérkőzött meg egymással.
Az áprilisi világbajnokjelölti tornán első helyezett Gukesh-nek jelentős szerepe volt abban, hogy India férfi válogatottja nyerte meg a szeptemberi, budapesti sakkolimpiát.
A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen tavaly januárban jelentette be, untatja a sakk, és nem kívánja megvédeni elsőségét. A visszalépése után lehetett bajnok a kínai Ting.