Mitől szárnyal a női kézilabda-válogatott, és miért éppen most?

A magyar női kézilabda-válogatott hatból hat győzelemmel, a franciák elleni keddi, 18 órakor kezdődő utolsó csoportmeccs eredményétől függetlenül bejutott a részben magyar rendezésű Európa-bajnokság elődöntőjébe. Ha a csapat kikap a franciáktól, akkor az olimpiai bajnok Norvégia jön pénteken a folytatásban, ha nyer, akkor Dánia vagy Hollandia. A franciákkal két barátságos meccset vívott a magyar válogatott októberben, elsőre Szemerey kimagasló kapusteljesítményével simán nyertünk, a másodikon a franciák jobban bírták a hajrát.

Nagyon rég fordult elő, hogy egy világversenyen ebben a fázisban nem kell számolgatnunk, hiszen a középdöntőben hat (Montenegró), hét (Svédország) és nyolcgólos (Románia) győzelmek váltották egymást. 2012 után jutott ismét a legjobb négy közé a csapat, amire most várnak az igazi kihívások, és a tudását az olimpiai érmesekkel szemben mutathatja meg.

A játékosok közül Győri-Lukács Viktória a „felfoghatatlan” jelzőt használta, de a „hihetetlen” is nagyon sokszor elhangzott, miután a csapat biztosította a helyét a négy között a románok kiütésével. Kuczora Csenge elismerte, hogy az evés közben jött meg az étvágy, és így jutottak el odáig, hogy a szövetség minimális elvárását, a legjobb hatba kerülést már a középdöntő befejező meccse előtt teljesítsék.

A korábbi válogatott játékostól, Borsos Attilától azt kérdeztük, miért éppen most jött ki így a játék, és miért nem korábban. A Sport TV szakértője azt mondta, akkor sem lepődött volna meg, ha négy éve kezd hasonló menetelésbe a csapat, számított arra, hogy kijön végre egy jó szereplés. Mivel épp Franciaországban van, első kézből számolt be arról, hogy a franciák is várták már a magyarok jó teljesítményét, hogy az ifik és a juniorok közt sikeres Magyarország nem csak korosztályos szinten, hanem a felnőtt mezőnyben is csatlakozik a legjobb négyhez. Éppen ideje volt már.

„Több érvet is fel tudok sorakoztatni amellett, hogy miért most. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a kezdősor tagjainak a karrierjében szinte egytől-egyig olyan változás történt az elmúlt hónapokban, ami előrevitte őket.

A kapusainknál megvan a játékéhség, mert Bíró Blanka és Szemerey Zsófi is jó csapatban van, de keveset védenek. Kuczora Csenge, Vámos Petra légiósnak állt a nyáron, mindkettő játékán markáns változás látható már három hónap is. Kuczora itthoni klubja, a Vác behatárolt lehetőségekkel rendelkezett, és valójában mindegy volt, hogy játszik, hány gólt lő egy szezonban. Németországban nagyon nem mindegy. Klujber Katrin és Győri-Lukács Viktória ugyan itthon játszanak, de külföldi többségű csapatokban, ahol az edző is külföldi. Klujber a Fradiban érezhető konkurenciát kapott, a játéka érettebb, fegyelmezettebb lett, megbecsüli a játékperceket. Lukácsnak is van komoly riválisa a posztján Győrben. Nagyjából olyan a helyzetük, mintha légiósok lennének. Az elsősorban a védekezésben használt Papp Nikit is olyan impulzusok érték Romániában, amik segítenek a fejlődésében. Az egyénileg egyszerre bekövetkező változások csapatszinten is érdemben éreztették hatásukat.”

Borsos szerint a hazai pálya is egyértelmű segítség, a debreceni csarnokhoz több sikerélmény kötődik, ami lelkileg fontos, ideálisabb helyet keresve sem lehetett volna találni. Bejáratott közönség van, nem okoz meglepetés, mi van a hotelben, mi az étrend. A játékosok tehetségét senki sem vitatta, a juniorok közt elért világbajnoki arany nem a véletlen műve volt, és joggal lehetett számítani arra, hogy ha egy társaság nekimegy a harmadik vagy negyedik tornájának együtt, és elmarad a várt eredmény, előbb-utóbb, akár ötödszörre is, de ki kell jönnie egy szép sikernek, mert az összeszokottság, a kohézió csak erősebb lesz.

Arra is kitért, hogy Simon Petrának van a leghálásabb feladata, mert ő az elsőszámú csere, aki lubickol ebben a szerepkörben, és már az olimpián is megmutatta a vagányságát. A beálló poszton vagyunk még mindig halványabbak – a beállók megjátszása nem is a támadójáték prioritása –, de ott is érezhető a fejlődés. Borsos szerint a támadójáték egy nagyon picivel jobb, mint a védekezés, de tényleg csak hajszállal, 51-49-es arányt lát.

„Az egy évvel ezelőtti csapathoz képest drasztikusan csökkent az eladott labdák száma. Alig lépi át a tízet, míg egy éve 20 felett is jártunk. Ez egy releváns különbség. Ezzel együtt a passzpontosság is jelentősen javult, belenéztem Kuczora mutatóiba, egy-két elpasszolt labdája volt az egész tornán, pedig sokat volt játékban. A felállt fal elleni játék mondjuk hoz 20 gólt egy meccsen, de a jó védekezés után megszerzett, vagy az ellenfél által elszórt labdákból is eredményesek tudtunk lenni, ami nem elhanyagolható.”

Borsos Lukácsot az egész Eb legjobb szélsőjének gondolja, Klujber is a legjobb háromban van a posztján, Szemerey statisztikái is elsőrangúak. Vámos eddig is dinamikus játékos volt, de a dinamikája tudatosabb lett most, kiugró a fejlődése, emellett jól hozza helyzetbe a társait, jól forgatja a csapatot.

Hogy reálisnak gondolja-e, hogy a csapat a négy közé ért, és egy sikerkorszak kezdetét látjuk-e, arra úgy felelt, hogy a hatban mostantól ott a helyünk, elfogadhatatlan lenne, ha azon kívül lennénk. A hatból pedig könnyebb lépni az elődöntő és a finálé felé is egyet. Azon már túljutottunk, hogy azért kelljen nagy energiákat mozgósítani, nehogy véletlenül kétszámjegyű legyen a helyezésünk. A másik csoport ugyanakkor erősebb a németek és a hollandok miatt.

A játékosoktól sokszor halljuk, hogy a horvátok elleni tavalyi meccsen fordult át a teljesítményük, az volt, akkor találták meg a játékuk kapcsolóját. Borsos úgy látja, egy meccs is elég lehet olykor, hogy visszatérjen a hit, az önbizalom. „Sok játékos élhette át fordulópontnak, hogy akkor sikerült a fordítás, de a kapitány életében egészen biztosan fordulópontot jelentett a horvátok legyőzése, és az olimpiai selejtező elérése, ha nagyon lesarkítom, Bíró Blanka hetesvédése a legfontosabb pillanatban. Mert ha az nincs, már nem biztos, hogy Golovin ül a padon. A folytonosság viszont így legalább megmaradt. És Golovin ezen a tornán jól is végzi a dolgát.”

Végezetül azt kérdeztük tőle, ha három tulajdonságban kellene megfogni a csapat titkát, és miben lett erősebb akár csak az olimpia óta is, így válaszolt.

„Elsősorban a küzdőszellemben. Nem az van, amit sokszor tapasztalhattunk korábban, hogy a nyilatkozatokban volt csak meg egymás segítése, ennek most kézzelfogható nyomai vannak a pályán. Küzdenek egymásért, és mindezt úgy teszik, hogy nem lógnak ki a rendszerből. Másodsorban az erőnlétben nem látok hiányosságot, ez sem volt mindig így, harmadszor pedig van egy kollektív koncentráció, ami magával hozza a fegyelmezettséget, nemcsak az egyéni fókusz nem veszik el, hanem a csapaté sem a fontos pillanatokban. Elfelejtettük azokat a hibákat, amik tönkre tették a játékunkat, joggal bízhatunk abban, hogy az elődöntőben is mellőzzük. De egy elődöntőben már van veszítenivaló, az egy más típusú téthelyzet, és Bécsben egy más típusú környezet, de oda is elkísérik majd a magyar drukkerek a csapatot. Bár azért a franciák ellen sem lesz könnyű találkozó, mert a norvégokat mindenki el akarja kerülni.”