Összeesett meccs közben a Fiorentina játékosa
2024. december 1. – 18:43
Összeesett az Inter elleni meccs közben a Fiorentina 22 éves játékosa, Edoardo Bove. A mérkőzés 17. percében Bove senkitől sem zavartatva, váratlanul esett össze. A mérkőzést Lautaro Martínez érvénytelenített gólja miatt állították le, amikor a lilák középpályása a VAR-vizsgálat alatt megállt bekötni a cipőfűzőjét, majd hirtelen a földre zuhant. A helyzet azonnal nagyon súlyosnak tűnt.
A lapok szerint a labdarúgó a Dumfriesszal történt összecsapása közben a mellkasa és a lépe között kaphatott ütést. Nem sokkal ezután mezt is cserélt, állítólag nem sokkal ezután a kispadon ülőkkel közölte, hogy szédül.
Az esetet elsőként Simone Inzaghi vette észre, aki széles mozdulatokkal hívta fel a játékvezető figyelmét, majd a pályán lévő összes játékos Bove köré gyűlt.
Körbeállták Bovét, az Ansa szerint a játékosok sírva hívták a mentőket, akik meg is érkeztek, és a pályára érkezett mentőautóban kórházba szállították a játékost. A stadionban végig csend volt, csak a mentőautó kései érkezése miatt reklamáltak a szurkolók. A játékost jelenleg az intenzív osztályon ápolják, ahol CT-vizsgálatot végeznek rajta. A Corriere Della Sera információ szerint
a mentőben azonnal megkezdték az ellátását, a Fiorentina játékosa már önállóan kezdett lélegezni.
Klubja vasárnap este közölte: „Bove hemodinamikailag stabilan érkezett a sürgősségi osztályra, és az első elvégzett kardiológiai és neurológiai vizsgálatok kizárták a központi idegrendszer, valamint a szív- és légzőrendszer akut károsodását. A következő 24 órában újraértékelik az eredményeket”.
A játékvezető felfüggesztette a mérkőzést, és az öltözőbe küldte a csapatokat. A meccset hivatalosan is egy későbbi időpontra halasztották. Bove a nyári átigazolási időszak végén igazolt kölcsönjátékosként az AS Romától a Fiorentinához. Eddig 77 mérkőzésen játszott a Serie A-ban.