Fontos, lélekemelő győzelem a női kézi-Eb-n a svédek ellen

2024. november 30. – 19:32

Fontos, lélekemelő győzelem a női kézi-Eb-n a svédek ellen
Simon Petra fontos gólokat lőtt – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság debreceni csoportjában a magyar válogatott imponáló játékkal győzte le Svédországot. A 32-25-ös győzelem nem túlzó. A nagy álom, az éremszerzés felé ezzel megtette az első lépést Golovin Vlagyimir válogatottja.

Mindkét válogatott az előzetes várakozásoknak megfelelően győzelemmel rajtolt, a mieink hattal, a svédek tízzel nyertek az első fordulóban. A két csapat ugyanitt, Debrecenben találkozott az olimpiai selejtezőben, amikor a magyarok simán nyertek, az olimpián döntetlen lett a rendes játékidőben, de a hosszabbításban a svédek győztek, és bejutottak a négy közé.

A találkozóra már nem lehetett jegyet kapni, és Karlsson gólja után Klujber Katrin labdaszerzése és pontos befejezése, majd Klujber második gólja után rögtön talpon volt az egész csarnok. Klujber hetesből a harmadik gólját is belőtte, így öt perc után 3-1-re vezetett a magyar csapat.

Ez a kezdés megadta az alaphangot, majd a következő öt percben ismét 3-1 lett, így a tizedik percre már 6-2-re meglépett a csapat: Lukács Viktória, Kuczora Csenge és Szöllősi-Schatzl Nadine is feliratkozott a gólszerzők közé. Schatzl egész pályás találata után a svéd kapitány, Tomas Axner időt kért. A játékmegszakítás használt, Hansson a szélről eredményes volt, Bundsen kapus megfogta Klujber hetesét, Karlsson labdáját viszont nem tudta kitolni Böde-Bíró Blanka a jobb felsőből, még ha rajta is volt.

Kuczora hetese 8-5-re módosította az állást az első negyedóra végére. Hagman büntetőjére Lukács válaszolt a szélről, Bíró hetest védett, Kuczora pattintása a kapuban kötött ki, a huszadik perc végére 12-8-at mutatott az eredményjelző, Simon Petra is megszerezte első gólját. A 24. percben 13-11-es állásnál Golovin Vlagyimir is időt kért, mert egy kicsit megakadt a csapat támadásban. Emma Lindqvist egy gólra hozta vissza a svédeket, ekkor egy szép figurát húzott elő a magyar csapat, Simon cselei után Klujberhez passzolt, aki belépett a védők közé, és a kapuba lőtt.

A becserélt Szemerey Zsófia védett, Vámos Petra is megtalálta a rést, de a svédek is pontosan támadtak. Simon pattintott lövésére viszont már nem volt válasza az ellenfélnek, mert Szemerey bal lábbal kitolta a sarokból a labdát. A félidőre így 16-13-as magyar vezetéssel mehettek a csapatok.

Vámos Petrát nehezen tudták tartani a svéd védők – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Vámos Petrát nehezen tudták tartani a svéd védők – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A fordulás után most egy 4-2-es sorozatot láttunk az első öt percben, így már 20-15 volt ide. A 39. percben 22-16-nál (Kuczora szép gólja után) ismét időt kért Axner kapitány, hogy megállítsa a magyarok száguldását.

A svédek támadását Szemerey hatástalanította, Simon a túloldalon betört, és a rövid saroknál találta meg a helyet a kapuba. A Fradi 20 éves irányítója ezzel kialakította a két csapat közti legnagyobb különbséget (23-16) Simon negyedik találatával lett meg először nyolcgólos a különbség, mert eközben Szemerey is remekelt a kapuban. (25-17)

Mivel ekkor már csak negyedóra volt hátra a meccsből, nem volt kérdés, hogy ezt a meccset Magyarország megnyeri. Csak az volt a kérdés egyedül, mekkora lesz a két csapat közt a különbség.

Az utolsó tíz percre 29-20-as magyar vezetéssel fordultak rá a csapatok, Klujber és Schatzl találatai után tombolt a Főnix Aréna. Klujber nyolcadik gólja után – próbálták kiszorítani, de sikertelenül – rászámolt a svédekre a közönség, mert már tíz volt közte. Simon hetest harcolt ki, Klujber ezt elhibázta, de a kapufa is a magyar csapattal volt Blohm lövésénél.

Szemerey Zsófia az egyik védése után – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Szemerey Zsófia az egyik védése után – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Majd Szemerey védett – őt választották a meccs emberének is –, 32-20 után a svédek öt góllal feljebb jöttek, mert az utolsó pillanatokban már nem koncentrált eléggé a csapat, de így is egy komoly, és hosszú távon is fontos, önbizalomépítő győzelmet láttunk.

Hétfőn Macedónia az ellenfél, a csoport első helye szinte biztosan megvan, de a csapat ennél lényegesen többet szeretne. A középdöntőben négy újabb nemzet jön, de ilyen játékkal bármelyik verhető, még a franciák is.

Magyarország-Svédország 32-25 (16-13)
Debrecen, 4163 néző
lövések/gólok: 50/32, illetve 46/25 gólok
hétméteresből: 6/3, illetve 3/2
Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 6, Klujber 8, Papp, Füzi-Tóvizi, Vámos 2, Szöllősi-Schatzl 3, cserék: Kuczora 7, Simon 6, Bordás, Szemerey, Tóth N., Pásztor

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!