Gyűlölethullám zúdult az ausztrál női fociválogatott kapitányára és a barátnőjére, miután bejelentették, hogy babát várnak
2024. november 19. – 18:43
Sam Kerr, az ausztrál női fociválogatott csapatkapitánya és partnere bejelentették, hogy jövőre gyermekük születik, írja a Guardian. Kerr az Instagramon osztotta meg a hírt, miszerint amerikai partnerével, Kristie Mewisszel, aki szintén labdarúgó, gyermeket várnak. A bejegyzésben fekete-fehér fotók láthatók, az egyiken egy ultrahangképet tartanak, a másikon Kerr Mewis hasára mutat.
A 31 éves Kerr és a 33 éves Mewis 2021 óta vannak együtt, tavaly jegyezték el egymást. Mewis tavaly novemberben erősítette meg, hogy egybekelnek. Mewis korábban azt mondta, hogy Kerr a családja mellett az egyik legnagyobb támasza: „Mindig meghallgat, támogat, és elviseli a szeszélyeimet” – mondta a Mewis. A pár kiemelte, hogy fontos számukra, hogy megmutassák a kapcsolatukat a közösségi médiában, hogy népszerűsítsék az azonos nemű párok szerelmét.
Mindketten képviselték hazájukat a legutóbbi világbajnokságon. Kerr idén júniusban 2026-ig hosszabbította meg a szerződését Chelsea-nél, Mewis pedig szintén a Premier League-ben játszik, a West Ham United csapatában. A párnak sokan gratuláltak az Instagramon, de emellett sok gyűlölködő kommentet is kaptak.
Az ESPN cikke szerint a poszt alatt többen homofób megjegyzéseket is tettek, azt firtatták, hogy két nőnek hogyan születhet gyereke. Az ilyen kommentekre viszonylag gyorsan válaszok is érkeztek, amik szerint egy spermadonor segítségével történhetett meg a megtermékenyítés.