Menesztették a szaúdi válogatottól Roberto Mancinit, a világ legjobban fizetett edzőjét

2024. október 25. – 12:52

Menesztették a szaúdi válogatottól Roberto Mancinit, a világ legjobban fizetett edzőjét
Roberto Mancini nem hozta a várt sikereket – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

14 hónapos szerepvállalás után közös megegyezéssel távozott a szaúdi válogatott kispadjáról az olasz Roberto Mancini – közölte a szaúdi szövetség.

A szakember 2021-ben megnyerte az Európa-bajnokságot az olaszokkal, hogy aztán 2023 augusztusában felmondjon. A szaúdiak augusztus 28-án jelentették be az érkezését, és azt sem titkolták, hogy évi 25 millió eurós megállapodást között.

A szaúdiak ott voltak a 2022-es vb-n, és nem is keltettek rossz benyomást, a későbbi győztes Argentínát óriási meglepetésre meg is verték 2-1-re a nyitókörben. Mancini nem tudta magasabb szintre emelni őket, az Ázsia Kupa tavalyi nyolcaddöntőjében kiestek Dél-Korea ellen. Utána hevesen bírálták az edzőt, mert a tizenegyespárbaj utolsó lövésénél elindult az öltöző felé.

A jelenleg is zajló világbajnoki selejtezőben négy forduló után a tízpontos Japán és a szintén öt pontos Ausztrália mögött állnak rosszabb gólkülönbséggel. A következő mérkőzést már nem várták meg, a sorsdöntő Melbourne-i találkozóra már nem Mancini készíti fel a csapatot.

Az olasz tréner húsz meccsen nyolcszor győzött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!