Fontos Fradi-győzelem az El-ben, továbbjutó helyre jöttek fel Dibuszék

2024. október 24. – 20:42

Fontos Fradi-győzelem az El-ben, továbbjutó helyre jöttek fel Dibuszék
Az első félidő és az egész meccs legfontosabb pillanata, a kapus nem tudja kiszedni a labdát a kapufa mellől – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európa Liga harmadik fordulójának csütörtöki játéknapján a nulla pontos, 31. helyen álló Ferencváros épp az egy hellyel előtte tartózkodó, és egy ponttal többet gyűjtő francia OGC Nice-t fogadta az Üllői úton.

A BL-ben szereplő francia csapatok nem kaptak ki az elmúlt napokban, a francia liga nyolcadik helyén álló nizzaiak nem tudták folytatni a jó sorozatot, mert elbuktak 1-0-ra a magyar bajnokkal szemben.

Aktívan kezdett a Ferencváros, Traoré távoli lövése nem okozott gondot a kapusnak, a beadásánál már nyújtóznia kellett Bulkának, de akkor is hárított. Kady 18 méteres lövéséhez már nem volt sok köze, de kevéssel mellément a labda.

A 13. percben nagyon közel álltak a gólhoz a franciák, Clauss jobb oldali beadása után a középen érkező Diop közeli lövését Dibusz villámgyors reflexmozdulattal ütötte ki. A nagy lehetőség után előnybe került az FTC. Rommens szabadrúgása után Cissé fejelhetett négy méterről, de ha nem is a kapu felé irányította a labdát, így lett jó, mert Bombati fejéről és a kapufáról a gólvonal mögé vánszorgott a labda, miközben a kapus is beleért lábbal.

A vendégcsapat többet birtokolta a labdát, de a kapu előtt nem volt sok elképzelésük, hogyan lehetne egyenlíteni. A 40. percben Kady 22 méteres szabadrúgása viszont veszélyes volt, mert jól csavarta el a labdát a sorfal mellett, de Bulka odaért, a kipattanót Varga azonnal visszalőtte, de egy védő blokkolni tudta.

A 45+3. percben egy francia szöglet után a Fradi vezetett kontrát, Abu Fani tizennyolcról lőtte el, mielőtt beérték volna, de Bulka nagy vetődéssel szögletre tolta a labdát. Az sem volt veszélytelen, mert a hosszú oldalról visszafejelték, de most nem pattant olyan szerencsésen a labda, mint a gól előtt.

A térfélcsere után egy perc sem telt el, amikor Guessand lövésénél észnél kellett lennie Dibusznak, nemsokára a fejesét is hárította a magyar kapus. A franciák érezhetően rákapcsoltak, de a 60. perc környékén kijött a szorításból a hazai csapat, és Traoré próbálkozása jól csapódott a kapu jobb oldala felé, de a kapus a helyén volt. Varga fejesénél – Makreckis remekül centerezett – pedig egy védő mentett a gólvonalról.

A 64. percben hármat cserélt a Nizza edzője, átmenetileg fölénybe kerültek, de nem sokáig, mert a 70. perc végén óriási Fradi-helyzet maradt ki. Traoré könnyedén lefutotta a védőjét a jobb oldalon, ballal a hosszú sarokba akarta tekerni, mellément volna, Varga Barnabás bevetődött, de nem tudta a gólvonal mögé juttatni a labdát.

A 82. percben a kilépő Saldanhát rúgta fel Rosario 24 méterre a kaputól, a játékvezető habozás nélkül kiállította, úgy ítélte meg, hogy a védő utolsó emberként állította meg szabálytalanul ellenfelét. A szabadrúgás pontatlan volt, de mivel a folytatásban nem történt említésre méltó, így a Fradi megérdemelten szerezte meg első győzelmét az alapszakaszban.

A zöld-fehérek ezzel a három ponttal a 21. helyre léptek előre a 36-os tabellán, a 21 órakor kezdődő meccsek ebben a pozícióban még változást hozhatnak. Két hét múlva a gól és pont nélküli, utolsó előtti helyen álló Dinamo Kijev ellen folytatja a Fradi Hamburgban. A végső sorrend január végére alakul ki, 24 csapat folytathatja az egyenes kieséses szakaszban.

Ferencvárosi – Nice 1–0 (1–0)
Groupama Aréna, 18 371 néző
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Rommens, Gartenmann, Civic (Ben Romdhane, 74.) – Abu Fani (Botka, 96.), Cissé – Traoré, Kady (Maiga, 74.), Zachariassen (Ramírez, 74.) – Varga B. (Saldanha, 80.)
Nice: Bulka – Mendy (Buanani, 75.), Lumpungu, Abdelmonem – Clauss, Budaui, Rosario, Louchet (Abdi, 64.) – Diop (Boga, a szünetben), Laborde (Moukoko, 64.), Guessand (Cho, 64.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!