Szoboszlaival a kezdőben nyert rangadót a Liverpool

2024. október 20. – 20:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Liverpool 2–1 arányban győzte le a Chelsea-t a Premier League 8. fordulójának rangadóján, a vörösöknél Mohamed Szalah és Curtis Jones szerzett gólt, a Chelsea találatát Nicolas Jackson jegyezte. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, fontos helyzete és egy mentése is volt. A Chelsea idegenbeli hibátlan mérlege így megszakadt, míg a Liverpool megőrizte vezető pozícióját a tabellán.

Az első félidőben Szalah büntetőből talált be, a 48. percben egyenlítettek a kékek, de három perc múlva már újra vezetett a Liverpool a csereként beálló Curtis Jones révén. A mérkőzés hátralévő részében hiába volt többet a labda a Chelsea-nél, komoly helyzetet már nem tudtak kialakítani. A meccs összefoglalója itt tekinthető meg.

A forduló másik vasárnapi meccsén a Wolverhampton fogadta a Manchester Cityt. A hazaiak meglepetésre már a hetedik percben megszerezték a vezetést, a manchesteri kékek azonban fordítani tudtak, így végül 2–1-re a vendégek nyertek. Larsen góljára még az első félidőben Gvardiol válaszolt, Stones pedig végül a győzelmet is megszerezte a Citynek.

Nyolc meccs után a Liverpool 21 ponttal vezeti a Premier League-et, a második helyen szorosan mögöttük a Manchester City áll 20 ponttal, a harmadik pedig a Kerkez Milossal felálló Bournemouthtól kikapó Arsenal 17 ponttal. A következő fordulóban a Liverpool épp a közvetlen rivális Arsenaltól vehet el pontokat, míg a Manchester City az eddig összesen egy pontot szerző, utolsó előtti helyen álló Southamptonnal játszik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!