Milák erőnléti edzője: Rengeteget edzettünk, amikor nem tudták, hol van

2024. október 6. – 18:40

Másolás

Vágólapra másolva

Az olimpiai bronzérmes kenus, a jelenleg erőnléti edzőként dolgozó Zala György interjút adott a Magyar Úszó Szövetség honlapjának. Az öt éve a szövetség kötelékébe tartozó Zala azon kevesek egyike, akikkel Milák Kristóf bizalmi viszonyban van. Úszásról viszont nem szoktak beszélgetni, mert ha a sportágra terelődik a szó, Milák kikapcsol. Az autók és a divat jobban érdekli.

„Rengeteget edzettünk a Honvédban, még akkor is, amikor a világ nem tudta, hol van. Megvallom, én ezt a hol a Milák kérdést egy kicsit felfújtnak éreztem akkor is, hiszen neki napra és órára előre meg kellett adnia a tervezett hollétét” – ismertette Zala.

A holléti nyilvántartást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szakemberei árgus szemekkel követik napról napra, hétről hétre. Milák elment Tenerifére edzőtáborozni márciusban, emellett Varsóban volt, amikor szponzori szerződést kötött. Ezenkívül versenyekre utazott el.

„Valami oka lehet az elvonulásának, de én a részletekről nem tudtam, és nem is kérdezgettem Kristófot. Vele úszásról csak abban a vonatkozásban beszélek, hogy mi a legközelebbi versenye, és az arra történő eredményes felkészülése érdekében milyen erőnléti munkára lehet szüksége. Akár hiszi, akár nem, én például a mai napig nem tudom, hol és kivel fogja folytatni az úszóedzéseket. Nekem azt mondta: nyugi, ősszel megmondom, ki lesz az új edzőm.”

A legnagyobb esély arra van, hogy Szabó Álmos veszi át a felkészítését, aki a paralimpiai bajnok Illés Fanni edzője és férje.

Milák a párizsi olimpián 200 pillangón nagy versenyben a második lett, százon aranyérmes. A felkészülése alapján inkább a sprintre készült. A kérdőívre, hogy melyik edző kapjon a teljesítménye után életjáradékot, nem írt fel egyetlen nevet sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!