Bohócnak hívta a bírókat, meccs után még románozott is a magyar játékos a budapesti teqballtornán
2024. október 4. – 19:03
„Kibaszott bohócok vagytok, bazmeg!”
– mondta Kota Gabriella teqballjátékos, női futsalválogatott miután társával, Katz Balázzsal kikaptak a budapesti Teqball World Series vegyespáros-elődöntőjében. Ráadásul Kota itt nem állt meg, a meccs után az Instagramra is kirakott egy később törölt storyt azzal a szöveggel, hogy „utálunk szar Románia”, utalva a bírók származására – írja a Sportal.hu.
A feszült meccs utáni jelenet 10:25:20-tól látható ezen a videón:
A játékos azután hívta bohócnak a román bírókat, hogy azok érvényesnek ítélték az ellenfelek, a lengyel Alicja Bartnicka és Marek Pokwap pontját, pedig a magyar páros szerint az egyértelműen csusza (edgeball) volt, így pedig érvénytelennek kellett volna ítélni. Egyébként a meccs végig feszült volt, Kota Gabriella előbb sárga, majd piros lapot is kapott, ezért pedig pontlevonással is sújtották a csapatát.
Kota Gabriellára már így is súlyos büntetést szabott ki a Nemzetközi Futballszövetség (FITEQ), a pályán és azon kívüli kommentjeiért kizárták a szombati női párosversenyből, elvették a vegyes párosban szerzett pénzdíját és a világranglista-pontjait sem tarthatja meg. Ráadásul a FITEQ etikai bizottsága jövő hét elején akár további retorziókról is dönthet Kota ügyében.