Hetet rúgott, és vezeti az új BL-tabellát a Dortmund, rangadót nyert az Arsenal

2024. október 1. – 22:57

Hetet rúgott, és vezeti az új BL-tabellát a Dortmund, rangadót nyert az Arsenal
Kasper Schmeichel kapus hétszer szedte ki a labdát a kapujából, mellette az ünneplő dortmundiak – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája alapszakaszának második játéknapján az Arsenal és a francia PSG játszotta a legnagyobb érdeklődéssel várt meccset. Az első félidőben kétgólos előnybe került az angol csapat, miután mindkét kapura tartó labdája a kapuban kötött ki. Hogy ezekből gól legyen, Donnarumma is jelentős szerepet játszott, mert a huszadik percben Trossard beadására rosszul mozdult ki, Havertz pedig négy méterről a kapuba bólintott, tíz perccel később Saka oldalról végzett el szabadrúgást, a rövidre mozgó játékosok közül senki sem érte el, ez megzavarta az olasz kapust, és nem tudott hárítani.

A térfélcsere után nem esett gól, a franciák eltalálták a kapufát, de folyamatos nyomás alá nem tudták helyezni a londoniakat.

A német Dortmund mintaszerűen kezdte az első félidőt, Adeyemi triplázott, és emellett két tizenegyest is értékesített a hazai csapat. A skót Celtic eggyel válaszolt az öt gólra az első félidőben. A fordulás után Kasper Schmeichel kapus kapott még kettőt, a 7-1-es végeredményt Nmecha állította be, 16 méterről lőtte ki a bal alsót. A Borussia így 10-1-es gólkülönbséggel vezeti a 36-os tabellát, ami az új BL-formátumnak az egyik legfontosabb része. A következő fordulóban a Dortmund a Real Madrid vendége lesz, vagyis megismétlődik a júniusi döntő.

A második helyen az a francia Brest áll, amelyik a két osztrák csapattal kezdte a sorozatot. Az előző fordulóban a Sturm Grazot 2-1-re verte, kedd este Salzburgban 4-0-ra győzött. Az osztrákok még gólt sem rúgtak, és már hetet is kaptak.

A Barcelona nagyon simán verte a Young Boyst, Lewandowski már a hetedik percben megszerezte a vezetést. A Manchester City is könnyen átlépett a Slovanon Pozsonyban, mindkét félidőben kettőt rúgva. Az Inter is négy gólig jutott a szerb Zvezda ellen. A másik milánói csapatnak, az AC Milannak még csak pontja sincs, miután a Leverkusen Boniface találatával megverte. A Leverkusen a következő körben a Bresthez látogat.

  • Eredmények: Arsenal – PSG 2-0, Salzburg – Brest 0-4, Stuttgart – Sparta 1-1, Dortmund – Celtic 7-1, Slovan – Manchester City 0-4, Inter – Crvena Zvezda 4-0, PSV – Sporting 1-1, Leverkusen – Milan 1-0, Barcelona – Young Boys 5-0
  • Az élmezőny: 1. Dortmund 6 pont, 2. Brest 6, 3. Leverkusen 6, 4, Manchester City 4, 5. Inter 4, 6. Sparta Praha 4 pont
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!