Ötven év után nem lesz Renault-motor a Forma–1-ben

2024. szeptember 30. – 20:25

Másolás

Vágólapra másolva

A Renault autógyár 2026-tól már nem gyárt Forma-1-es motorokat és véget vet csaknem ötven éve tartó szereplésének – adta hírül az MTI.

A Renault tulajdonában álló Alpine istálló vezetősége hétfőn közleményben jelentette be a döntést, és hozzátette, hogy a Párizstól délre, a Viry-Chatillon-ban lévő telephely „2024 végétől a mérnöki és csúcstechnológiai kiválóságok centruma lesz”.

Közölték, hogy a franciaországi központ a 2025-ös szezon végéig tovább folytatja a Forma-1-gyel összefüggésben végzett tevékenységeit. A karosszériát érintő munka, valamint a csapat menedzsmentje az angliai Enstone-ban működik 2002 óta.

A Renault 1977-ben mutatkozott be az F1-ben, onnantól egy kétéves megszakítást – 1987-1988 – kivéve mostanáig szállított motorokat vagy gyári csapatként szerepelt.

Alpine néven 2021 óta van jelen a gyártó az F1-ben, de az idén eddig mindössze 13 pontot gyűjtött a két francia versenyző, Pierre Gasly és Esteban Ocon, ezzel az istálló csak a kilencedik helyen áll a tíz csapatot felvonultató konstruktőri világbajnoki pontversenyben. Az F1-es idényből még hat versenyhétvége van hátra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!