Meghalt az NBA egyik legendás játékosa, Dikembe Mutombo

2024. szeptember 30. – 17:43

Másolás

Vágólapra másolva

58 évesen Atlantában meghalt a kongói születésű Dikembe Mutombo, az NBA egyik nagy ikonja, a sportág első globális nagykövete – adta hírül az ESPN. Hat csapatban (Denver, Atlanta, Philadelphia, New York, New Jersey, Houston) játszott, és 18 éven át szerepelt a ligában, 2009-ben vonult vissza. 2015-ben került be a Hírességek Csarnokába.

„Egyszerűen nagyobb volt, mint az élet. A pályán az egyik legjobban védekező játékos volt, a pályán kívül pedig szívét-lelkét kitette azért, hogy másokon segíteni tudjon” – méltatta az NBA egyik képviselője a 218 centis Mutombót, akit négyszer választottak meg a liga legjobban védekező játékosának, és nyolcszor szerepelt az All Star-gálán.

3289 blokkot hajtott végre a pályafutása során, amivel az örökrangsor második helyén áll Hakeem Olajuwon mögött. 12 ezernél is több lepattanót szedett, amivel a huszadik. Íme karrierje tíz legnagyobb szerelése. Mutatóujjának felemelése gyorsan védjegyévé vált.

Mutombónál 2022-ben mutattak ki agydaganatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!