Szoboszlai a kapusba lőtt, de a Liverpool így is győzött Wolverhamptonban

2024. szeptember 28. – 21:27

Másolás

Vágólapra másolva

A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool 2-1-re győzött a Wolverhampton Wanderers vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának szombat esti mérkőzésén, sikerével pedig átvette a vezetést a tabellán – írja az MTI.

A magyar válogatott csapatkapitánya a kezdőcsapatban kapott helyet, sőt majdnem ő szerezte a Liverpool vezető gólját, azonban a bal oldalról érkező beadás után három méterről a rövid oldalról visszavetődő kapusba lőtt az első félidő hajrájában. Nem sokkal később a francia válogatott Ibrahima Konaté fejesével így is előnnyel vonulhatott az öltözőbe a Liverpool.

A térfélcsere után a hazaiak ugyan egyenlítettek – a Liverpool hatodik bajnoki meccsén mindössze a második gólját kapta –, de öt perccel később Mohamed Szalah büntetőből visszaállította a különbséget. Szoboszlait a 73. percben cserélte le Arne Slot vezetőedző.

Sikerével a Liverpool kihasználta, hogy a címvédő Manchester City sorozatban másodszor játszott döntetlent a Premier League-ben, így egy pont előnnyel a tabella élére állt. A Wolverhampton viszont nyeretlenül sereghajtó.

Premier League, 6. forduló:

  • Wolverhampton Wanderers–Liverpool FC 1-2 (0-1),
  • Chelsea–Brighton 4-2 (4-2),
  • Brentford–West Ham United 1-1 (1-0),
  • Arsenal–Leicester City 4-2 (2-0),
  • Everton–Crystal Palace 2-1 (0-1),
  • Nottingham Forest–Fulham 0-1 (0-0),
  • Newcastle United–Manchester City 1-1 (0-1).

Vasárnap játsszák:

  • Ipswich Town–Aston Villa 15.00,
  • Manchester United–Tottenham Hotspur 17.30.

Hétfőn játsszák:

  • Bournemouth–Southampton 21.00.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!