59 évesen meghalt Salvatore „Totò” Schillaci, a legendás olasz focista

2024. szeptember 18. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt a Totò néven is ismert Salvatore Schillaci, egykori olasz focista. Két éve küzdött vastagbélrákkal, több műtéten is átesett. Néhány napja került ismét kórházba, ezúttal nem tudtak rajta segíteni.

Szombaton a családja még azt írta, minden erejével küzd a felépülésért, de folyamatosan javul az állapota.

Salvatore Schillaci a 80-as évektől a 1999-es visszavonulásáig meghatározó játékosa volt az olasz futballnak. Játszott a torinói Juventusban is, ahol 1992-es kilépéséig kiemelkedően jól szerepelt. A milánói Internazionale és a japán Júbilo Iwata klubban való szereplése után vonult vissza a futballtól az ezredforduló előtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!