Bronzérmet szerzett asztaliteniszben Szvitacs Alexa a paralimpián

2024. szeptember 7. – 13:35

Bronzérmet szerzett asztaliteniszben Szvitacs Alexa a paralimpián
Szvitacs Alexa a verseny közben – Fotó: Maria Abranches / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpián, írja az MTI.

Szvitacs korábban többször szerzett bronzérmet, illetve volt világbajnok is. Pénteken jutott az elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pekkel versenyzett. A magyar parasportoló az első szettben volt kétpontos előnyben is, végül Pek a második játszmát végig vezetve nyerte meg. Pek végül bejutott az esti döntőbe.

A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa. Szvitacs öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte Párizsban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!