Magyar focistát igazol a Tottenham Hotspur női futballklubja

2024. szeptember 6. – 16:55

Másolás

Vágólapra másolva

A londoni Tottenham Hotspur klubnál folytatja karrierjét Csiki Anna labdarúgó – írja az M4 Sport. A klub pénteken jelentette be az igazolást, Csiki a 14-es számú mezben játszik majd, 2028-ig szóló szerződést írt alá a csapattal.

Csiki játszott a Ferencvárosnál, 16 évesen szerepelt először a felnőttek között. 2020-ban a svéd BK Häckenhez igazolt, ahol azóta 69 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és nyolc gólt szerzett.

A Tottenham Hotspur női futballcsapata idén az első osztályú angol labdarúgó-bajnokságban játszik. A férfi csapat pedig októberben a Ferencváros ellen fog játszani az Európa-ligában.

„Ahogy megtudtam, hogy a Spurs érdeklődik, azonnal döntöttem. Mindig az volt az álmom, hogy Angliában játsszak, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek” – olvasható Csiki nyilatkozata a klub Facebook-oldalán. A sportoló szerint döntését megkönnyítette az is, hogy a Tottenham vezetőedzője, Robert Vilahamn korábban éppen a Häckennél dolgozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!