Verekedésbe keveredtek a Fradi szurkolói Boszniában
2024. augusztus 29. – 16:52
Konfliktusba keveredtek szerda éjszaka a boszniai Banja Lukában a csütörtökön meccset játszó Fradi és a Borac Banja Luka szurkolói. Több forrás szerint verekedés alakult ki, aminek eredményeképpen több fradista kórházba került.
Arról több videó is felkerült a netre, hogy szurkolók görögtüzekkel és botokkal felszerelkezve vonulnak az utcákon. A 24.hu azt írta: a boszniai szurkolók támadták meg a fradistákat, azon belül is a Green Monsters csoport tagjait.
Az Index a helyi sajtóra hivatkozva azt írja: pont ennek az ellenkezője történt, a magyar szurkolók voltak azok, akik részegen randalíroztak és verekedésbe keveredtek. A helyi sajtó szerint komolyabb személyi sérülés nem történt, de helyi bárokban súlyos anyagi károkat okoztak a magyar szurkolók.
Szijjártó Péter az esetről a Facebookon, egy videóban először azt mondta: „Feltételezhetően a mérkőzésre érkező ferencvárosi szurkolók keveredhettek verekedésbe a helyi csapat szurkolóival az éjszaka folyamán. Velük a bosznia-hercegovinai rendőrség ma reggel veszi fel a kommunikációt a kórházban az általunk biztosított tolmács segítségével.”
Később hozzátette: "Szerdán a magyar szurkolók közül „ketten sajnos a Banja Luka-i központi kórházban találták magukat estére. A mai napon a bosnyák rendőrség kikérdezte őket, adtunk ehhez tolmácsolási segítsége, konzuli érdeklődés és jelenlét mellett, és végül a rendőrség elengedte mindkét ferencvárosi szurkolót, akik a kórházat is elhagyták, és már ők is készülhetnek a ma esti mérkőzésre.”