Muszukajev aranyért megy az olimpiára – a magyaroknak és a balkároknak is

A párizsi olimpiára két magyar szabadfogású birkózó utazhat: Muszukajev Iszmail rögtön az első adandó alkalommal megszerezte a kvótát a belgrádi világbajnoki aranyérmével, Ligeti Dániel az utolsó pillanatban. A Balkárföldön született Muszukajev a Kaukázusban nemzeti hős, mégis magyar színekben indul, méghozzá éremesélyesként.

A nemzeti hős jelző ebben az esetben egyáltalán nem túlzás, a birkózás arrafelé nemzeti sport, és a Balkár Köztársaságnak ő az első világbajnoka. Az alábbi videó mutatja, mennyire tisztelik az eredeti hazájában.

Muszukajev egy 250 ezres városban, Nalcsikban él, három gyereket nevel, de ritkán szokta őket oviba vinni, mert sokat van távol, edzőtáborban, versenyen. A budapesti, Polyák Imréről és Varga Jánosról elnevezett emlékversenyen birkózott június elején, ez előtt beszélgettünk vele.

„Ha azt a szót hallom, hogy hála, azonnal Magyarország jut eszembe róla. Akárhányszor felemelem a magyar zászlót, vagy magamra húzom a mezt, tudatosul bennem, mekkora segítséget kaptam, hogy elérjem a céljaimat. Apámnak is hálás vagyok, mert amikor kicsi voltam, nem hagyta, hogy a karate vagy a boksz legyen a sportágam, pedig nekem az jobban tetszett. Az ő szigorúsága miatt lettem birkózó. Ahol én születtem, Nalcsik mellett, Haszanyában, a birkózás nemzeti sport, nemzeti ügy, nekem pedig úgy látszik, van is ehhez tehetségem.”

Muszukajev úgy folytatta, hogy amióta az emberiség él, emberek birkóznak egymással, mind képletesen, mind a sportban. A gyerekeknél teljesen természetes, hogy próbálgatják az erejüket. Röviden nem is tudná elmondani, mi a szépsége ennek a sportnak, de a győzelem érzését nevezte meg, hogy számára mi a legfontosabb benne.

„A birkózás nemcsak az izmokat edzi, hanem a karaktert is. Lélekben is erősebb leszel, ha csak egy meccset is nyersz a szőnyegen. A sporttól barátságokat kapsz, amik elkísérnek az egész életeden át. Jó társaságban vagyunk, jobb egy edzőteremben lenni, mint az utcán lődörögni.

Ahhoz, hogy valaki jó birkózó legyen, nem elég az izom vagy a keménység. Az csak negyven százalék. A másik hatvan az ész. Hogy tudj koncentrálni, amikor jönnek a kemény ellenfelek. A fizikum pszichikum nélkül nem sokat ér.

Fejben még erősebbnek kell lenni, ha nyerni akarsz, mert villámgyorsan kell reagálni arra, amire az ellenfeled készül. Ha meg tudod előzni, az a legjobb. Remek dolog tusba vinni valakit. Nem azért, mert legyőzted, hanem azért, mert tudod, hogy képes vagy rá. És ez utánozhatatlan eufóriát ad. Olyat, amit egész életedben keresel.”

A most 30 éves Muszukajev úgy gondolja, élete legjobb formájában nem tavaly volt, amikor megnyerte a világbajnokságot, hanem 2016-ban, az orosz bajnokságon. Annak a versenynek jelentős része van abban, hogy most Magyarországot képviseli. A bajnokságot Jakutföldön rendezték, a bírók pedig a helyiek legjobbját, Lebegyevet hozták ki győztesnek, bármit csinált is a szőnyegen Muszukajev, nem kapott pontot az akcióira, a végén majdnem tömegverekedés tört ki. Az akkor az 57 kilós súlycsoportban induló Muszukajev így végül nem mehetett a riói olimpiára, Lebegyev igen. Egy kör után ki is esett.

„Az eredményen, a múlton már nem tudunk változtatni. Igazságtalanság történt, de ma már tudok érzelmek nélkül beszélni erről. A törökök már 2015-ben puhatolóztak, hogy mi lenne, ha náluk birkóznék, de én orosz színekben akartam ott lenni az olimpián.

Ez a tiszteletlenség volt viszont az utolsó csepp a pohárban. Ekkor telt be. És ezek után jött a magyar ajánlat, a többi már ismert.

Amikor eljövök a családomtól, már nemcsak egy városba megyek, hanem a második otthonomba, Budapestre, még ha nincs is itt lakásom. Örömmel vagyok itt. Barátkozom a nyelvvel, érzékelem, hogy a magyar emberek olykor már felismernek, egy étteremben már velem akartak szelfizni.” (Az országváltás hátteréről ebben a cikkben írtunk.)

Muszukajevvel tolmács segítségével, oroszul beszélgettünk ugyan, de a lángost már magyarul mondta, mint azt a magyar ételt, amit leginkább megkedvelt. Tejföllel és sajttal kéri általában. A rántott sajt a másik kedvence, bár itt a „trappista” szó kiejtésében még kellett neki egy kis segítség. A Kaukázusban nincs ilyesmi.

„Én nemcsak egy éremért, hanem az aranyért megyek Párizsba. Ez nagy különbség

– jelenti ki, és a hangja meg sem rezdül közben. – A második vagy a harmadik hely nem érdekel. Egy nagy siker a magyaroknak és a balkároknak – csak ez foglalkoztat. Gyakran mondogatom magamban, hogy el kell hoznom az aranyat, így nyerek motivációt. Amikor Dagesztánban vagyok, és ott készülök, nagyon sokat kell edzeni a táborban, kellemetlenül rámenős ellenfelekkel szemben. A tokiói olimpián ötödik lettem, azt hiszem, azóta sok tapasztalatot szereztem. Már önmagában az is egy nagy tapasztalat, hogy tudom, mi vár rám, milyen egy olimpia, mert tényleg nem olyan, mint egy világbajnokság. És a gondolatoknak a helyükön kell lenni, mert mind a 16 versenyző arra a napra készül, augusztus tizedikére és abban hisz, hogy továbbjut, és másnap küzdhet az érmekért. Pontosan tudom, kik az ellenfelek, mindannyian kemények, az ázsiaiak is, az amerikaiak is. Mindenkinek megvan a saját stílusa, mindenkire máshogyan kell felkészülni. De egyszer már sikerült, és ha még egyszer olyan formába tudok kerülni, mint 2016-ban voltam, akkor meglehet az arany. Mindent megteszek ezért” – mondja, miközben nagyokat fújtat, és a szakálláról is csöpög az izzadság. Ez persze nem az interjú hatása: egy speciális „szaunaruhát” visel, ami elősegítheti a fogyást, hogy beleférjen a súlyhatárba. Az utolsó kiló leadásában fontos szerepet játszik ez a ruha.

Muszukajev a harmadik helyre lépett előre a világranglistán a budapesti verseny után. Magyar szabad fogású birkózó legutóbb 1948-ban győzött az olimpián, akkor Bóbis Imre nyert nehézsúlyban.

„Ha ezt az aranyat megszereztem, a legnagyobb gyerekem a háromból úgyis elveszi tőlem kérés nélkül, de mégis csak az én legnagyobb kincsem lesz. Magyarország nélkül még csak az olimpiai részvételről sem álmodozhatnék.”

Muszukajev hazai edzője, a Kijevben született, húsz éve Magyarországon élő Gulevszkij Konsztantin nemcsak a tolmácsolásban segített, de egy gyors jellemzést is adott a versenyzőjéről. „A belgrádi világbajnokságon a nemzetközi szövetség készített egy filmet a súlycsoport legjobbjairól. Az a kép, amikor megnyerte az elődöntőt, és összerogyott, mint egy kisgyerek, mindent elmond róla. Szavak nélkül is érthető, mi ment benne végbe. Most még egyszer ott lehet az olimpián, és most már lélekben gazdagabban, mint három éve. Ő már nem fog sokat fejlődni, de a kiismerhetetlensége, a robbanékonysága még azon a vidéken is egyedi, ahol született. Voltam náluk többször, ő csak a sportnak él, és muszlim, az alkohol ismeretlen neki. Nagyon jó srác, akármerre megyünk, mindenhol szeretik a közvetlenségéért, a kedvességéért. Nagy kincset kaptak vele a magyarok.”