Kétszer esett le a horvát tornász a nyújtóról, harmadszor is visszament, a győztes sem kapott nagyobb tapsot

2024. augusztus 6. – 15:00

Kétszer esett le a horvát tornász a nyújtóról, harmadszor is visszament, a győztes sem kapott nagyobb tapsot
Srbic a rontása után – Fotó: Athit Perawongmetha / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A leglátványosabb tornadöntőt ezúttal is a férfi nyújtó hozta. Az előző olimpián Tokióban ezüstérmes horvát Tin Srbić most is éremesélyes volt, de kétszer is leesett, így szertefoszlottak az aranyálmai.

A Bercy sportcsarnok 16 ezres közönségétől azonban olyan bátorító, támogató, és egyben elismerő vastapsot kapott a 2017-ben ezen a szeren világbajnok versenyző, amit vélhetően soha nem felejt.

Srbić a két leesés – ahogy a videón is látszik, az első volt a fájdalmas, másodszorra csak elfogyott a lendülete és leugrott – után harmadszor is visszakapaszkodott a nyújtóra, utána már nem rontott, és ha utolsó, nyolcadik is lett, maximálisan díjazták a kitartását.

A nyolcas mezőnyből egyébként mindössze ketten nem hibáztak, értelemszerűen ők végeztek az első két helyen. A japán Sinoszuke győzött a kolumbiai Barajas előtt. Mindketten 14,533 pontot kaptak, az döntötte el a holtversenyt, hogy a japán szebben hajtotta végre a gyakorlatát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!