Szemed a labdán

2024. augusztus 5. – 22:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az asztaliteniszezők legfőbb fegyvere a szervájuk. Egy jó adogatás alapjaiban meghatározza a labdamenetet, és hamar sebezhetővé tehető a fogadójátékos. A pingpong szélsebes játékában a szerva egy kimerevített pillanatnak tűnik. A játékosok teljesen átszellemülve készülnek rá kezdő ütésükre, hogy abba beleadhassák minden trükkjüket, felpörgessék vele a labdát és az eseményeket.

A sokszoros Európa-bajnok Elizabeta Samara Párizsban csak a második fordulóig jutott, egy tajvani pingpongos ellen vérzett el – Fotó: Jung Yeon-Je / AFP

Egy fényképezőgéppel még inkább kimerevíthetővé válik a néhány tizedmásodpercnyi idő, ami egyrészt megmutatja, hogy milyen grimaszokba képes vágni a sportolók arcát a megfeszült koncentráció, másrészt pedig a képi illúziók világában találhatjuk magunkat, mintha a pingpongozók a mentális erejükkel tartanánk lebegő állapotban a labdát, miközben szemtengely-ferdülést kapnak.

A francia Felix Lebrun az asztalitenisz egyik új szenzációja, még csak 17 éves, de már a legjobbak között van, férfi egyesben bronzéremmel zárta az olimpiát – Fotó: Wang Zhao / AFP

A tajvani Lin Jun-csü beceneve a Csendes gyilkos, de most rácáfolt a nevére, nem tudott mindenkit kivégezni, a negyeddöntőben a francia Felix Lebrun verte meg 4-1-re – Fotó: Jung Yeon-Je / AFP or licensors

A kínai Csen Meng olimpiai címvédőként érkezett Párizsba, és most is végigverte a mezőnyt. A kínaiaknak nem igazán kellett izgulniuk a döntőben, mert a másik résztvevő is kínai játékos volt – Chen Yichen / Xinhua News Agency / AFP

A japán Hirano Miu a nyolcadik kiemeltként kezdte az olimpiai tornát, és nem is sikerült felülmúlnia ezt a helyezést, a negyeddöntőben kikapott a koreai Sin Jubintól. A csapatversenyben még lesz esélyes javítani, három évvel ezelőtt abban a számban olimpiai ezüstérmes volt – Fotó: Jeff Pachoud / AFP

Női egyesben a legmagasabbra rangsorolt európai játékos a romániai magyar Szőcs Bernadett volt, az ötödikként kezdte meg a tornát, de még a legjobb nyolcba sem került, miután 4-0-re legyőzte őt az osztrák Sofia Polcanova – Fotó: Jung Yeon-Je / AFP or licensors

A férfi torna egyik nagy meglepetése volt, hogy az első helyen kiemelt játékos, a kínai Vang Csu-csin már a második fordulóban kiesett. Kína persze így is bezsebelte az olimpiai aranyat, a második kiemelt Fan Csen-tung verte végig a mezőnyt, a döntőben azt a svéd Truls Möregårdhot verte, aki Vangot győzte le korábban – Fotó: Stringer / Cnsphoto / Imaginechina / AFP

Az indiai Manika Batra egyéniben még a 16 közé sem jutott be, de csapatban már nagyobb reményei lehetnek, az első fordulóban kiejtették a román egységet, Szőcs Bernadettéket – Fotó: Jung Yeon-Je / AFP or licensors

Kedvenceink