Új világcsúccsal védte meg olimpiai bajnoki címét a rúdugrás svéd zsenije

2024. augusztus 5. – 22:23

Új világcsúccsal védte meg olimpiai bajnoki címét a rúdugrás svéd zsenije
A svéd Mondo Duplantis az olimpiai döntőben – Fotó: Ben Stansall / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Papírforma eredményt hozott a férfi rúdugrás döntője. A világbajnoki aranyérmes és nyolcszoros világcsúcstartó svéd Mondo Duplantis könnyedén védte meg olimpiai bajnoki címét, ráadásul a 6,25 méteres eredményével új világcsúcsot állított fel a döntőben. A 6,25 egyben új olimpiai rekord is, az előző rekordot a brazil Tiago Braz tartotta 6,03 méterrel, ami még a 2016-os riói olimpián született.

Az amerikai Sam Kendricksé lett az ezüstérem 5,95-tel, a görög Emmanuil Karaliszé pedig a bronzérem 5,90-nel. Nekik már nem ment a 6 méter, amit a svéd zseni viszont simán abszolvált. Ezzel el is dőlt az aranyérem sorsa, Duplantis ezután ráment az olimpiai csúcsra és az új világcsúcsra is. Az előző világcsúcs 6,24 méter volt, ezt próbálta meg túlszárnyalni a svéd sztár. Az új olimpiai csúcs elsőre meglett neki, de az új világrekord egy ideig nem akart összejönni. Kétszer is leverte a lécet, de harmadik, egyben utolsó próbálkozásra megugrotta a 6,25 métert.

Eredmények, férfi rúdugrás:
1. Armand Duplantis (Svédország) 6,25 m – világcsúcs
2. Sam Kendricks (Egyesült Államok) 5,95 m
3. Emmanuil Karalisz (Görögország) 5,90 m

Női 5000 méteres síkfutás

Hétfőn rendezték a női 5000 méteres síkfutás döntőjét is, ahol előzetesen a kenyai Faith Kipyegon és a holland Sifan Hassan nagy csatáját várták. A kenyai futó a budapesti világbajnokság aranyérmes volt, Hassan második lett akkor. A 2021-ban rendezett tokiói olimpián Sifan Hassan szerezte meg aranyérmet, Kipyegon viszont akkor nem volt ott a mezőnyben. A világrekordot a Tokióban bronzérmes etióp Gudaf Tsegay tartja, aki ugyancsak bejutott a párizsi döntőbe. Az esélyesek között tartották számon a budapesti vb-n bronzérmes kenyai Beatrice Chebetet is.

A döntő taktikus versenyzést hozott. A táv első felében kényelmes tempót diktáltak a favoritok, a címvédő Hassan is csak 3000 méternél kezdett el előre jönni a mezőnyben. Az utolsó 1000 méteren indult be a verseny, Kipyegon és Tsegay állt ekkor az élre. Az utolsó 500-600 méteren Kipyegon elindította a hajráját, csak Chebet tudta követni. Hassan közben feljött a harmadik helyre, de Chebetéktől már messze volt. A célegyenesben Chebet végül simán megelőzte a vb-győztes Kipyegont, és így ő nyerte a női 5000 méteres síkfutást. Kipyegoné lett az ezüst, Hassané pedig a bronz. Kipyegont a döntő után kizárták, így Hassanra szállt az ezüst, az olasz Nadia Battocletti pedig feljött a harmadik helyre. A kenyaiak viszont óvást nyújtottak be, amit a versenybíróság elfogadott, így az eredeti sorrendet hagyták jóvá.

Eredmények, női 5000 méter:
1. Beatrice Chebet (Kenya) 14:28,56 p
2. Faith Kipyegon (Kenya) 14:29,60
3.. Sifan Hassan (Hollandia) 14:30,61

Beatrice Chebet megnyeri a női 5000 méter döntőjét – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP or licensors
Beatrice Chebet megnyeri a női 5000 méter döntőjét – Fotó: Anne-Christine Poujoulat / AFP or licensors

Női 800 méteres síkfutás

Szintén hétfő este futották le a női 800 méteres síkfutás döntőjét. Tokióban az amerikai Athing Mu szerezte meg az aranyérmet a brit Keely Hodgkinson és a szintén amerikai Raevyn Rogers előtt. A tavalyi budapesti világbajnokságon a kenyai Mary Moraa tudott nyerni, Hodgkinson akkor második, Mu pedig harmadik lett. Moraa és Hodgkinson számított a két legnagyobb esélyesnek, mivel a címvédő Mu be sem került az amerikai olimpiai csapatba. Elesett az olimpiai válogató döntőjében, így nem lehetett ott Párizsban.

A döntőben szinte végig Hodgkinson haladt az élen, próbált minél nagyobb tempót diktálni, hogy lerázza magáról a hagyományosan jól hajrázó Moraa-t. Működött a brit futó taktikája, mert a célegyenesre fordulva sikerült ott hagynia kenyai riválisát, akit a végén még az etióp Tsige Duguma is megelőzött. Hodgkinsoné lett az arany, Dugumáé az ezüst, a vb-győztes Moraa-é a bronz.

Eredmények, női 800 méter:
1. Keely Hodgkinson (Nagy-Britannia) 1:56,72 p
2. Tsige Doguma (Etiópia) 1:57,15
3. Mary Moraa (Kenya) 1:57,42

Női diszkoszvetés

Az amerikai Valerie Allman 69,50 méterrel simán megvédte címét női diszkoszvetésben, melyben a szám legendája, a londoni és riói bajnok horvát Sandra Elkasovic úgy lett harmadik, hogy rosszabb második kísérletével szorult a kínai Pin Feng mögé, akihez hasonlóan 67,51-et ért el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!