Fájdalmas kudarc: a női kardválogatott elbukott Japán ellen, az ötödik helyért vívhat

2024. augusztus 3. – 14:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az utolsó magyar vívócsapat, a női kardválogatott is bemutatkozott a párizsi olimpián. A kétszeres világbajnok társulat csalódást okozott, Japánnal szemben kezdett és egy fájdalmas vereségbe szaladt bele.

Pusztai Liza nem kezdett jól, 5-3-ra elveszítette a csörtéjét Takasimával szemben, Szűcs Luca utána sorra adta a tusokat, 9-7-re is vezetett, aztán három tust kapott zsinórban Emurától. A csapat legrutinosabb tagja, Márton Anna egy 6-1-es asszóval zárta le az első kört, ami után így 15-11-re vezetett a csapat. Szűcs döntetlenjével 20-16 volt az állás.

Pusztai viszont egyáltalán nem érezte, mit kell tennie Fukusimával szemben, és úgy kapott kilenc találatot, hogy egyet sem tudott adni. Japán ezzel 25-20-ra vezetett, Márton Anna átmenetileg szépített, de mire vége lett a csörtéjének, megmaradt az öt találatnyi távolság.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Innen már nagy bravúr kellett a fordításhoz. Szűcs Luca megmutatta, milyen taktika eredményes Fukusimával szemben, 33-33-nál utolérte ellenfelét, de az utolsó két találatot ő kapta, így Márton Annán volt a sor, hogy javítson. Takasima ellen csak felvillanásai voltak, és a japánok 37-40-tel várták a zárócsörtét.

A becserélt Battai Sugár Katinkának kellett volna fordítania, de kapott gyorsan öt találatot, Emura sebességét nem tudta felvenni, és már vége is lett a meccsnek, 45-37-re nyert Japán.

Olaszországot legyőzve mehet az 5. helyért a kardcsapat

A negyeddöntő után nem sok pihenő várt a magyar kardozókra, 14.30-tól, alig fél órával a negyeddöntő után már indult is az olaszok elleni helyosztó. Amit az olaszok kezdtek jobban, Martina Criscio 5-2-re nyert Battai Sugár ellen, de Márton Anna nagyot javított, a második páros végén már 10-8 volt ide. Szűcs Luca megtartotta a magyar előnyt, 15-12-vel adta tovább Battainak, aki a sorban a harmadik magyar párost nyerte meg, 20-15 volt négy páros után.

Szűcs és Criscio egyéniben is találkoztak, akkor is Szűcs volt a jobb, ezúttal 5-1-re nyert. Michaela Battiston ugyan faragott egyet az olasz hátrányból Márton ellen, de az utolsó harmad így is 30-22-es magyar vezetéssel kezdődött.

Szűcs 5-4-re nyert, Battiston ugyan 7-5-re megverte Battait, de az utolsó páros, Márton és Criscio 40-33-as magyar vezetésről kezdhettek. A világbajnok Mártonnak pedig nem volt gond innen befejezni, 5-2-re nyerte a vívását. A 45-35-ös eredmény azt jelenti, hogy 16.10-től Amerika ellen vívhatunk az ötödik helyért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!