Női kézi: négygólos vereség a hollandoktól, Norvégiát jó lenne elkerülni a negyeddöntőben

2024. augusztus 3. – 10:41

Női kézi: négygólos vereség a hollandoktól, Norvégiát jó lenne elkerülni a negyeddöntőben
Bíró Blankára ezúttal sem lehetett panasz – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar női kézilabda-válogatott már továbbjutott a csoportjából, a hollandok ellen az volt a kérdés a szombat reggel lejátszott meccsen, hogy melyik helyen várjuk a folytatást, az viszont csak estére derülhet ki, melyik nemzettel találkozik a csapat a negyeddöntőben.

Felváltva vezettek a csapatok az első negyedórában, 8-8 után először léptek el két góllal a hollandok, Golovin Vlagyimir ekkor időt kért. A sorokat viszont nem sikerült rendezni, mert négy gól lett a különbség. 9-13 után viszont a hollandok hibáztak, a magyar védekezés összeállt valamennyire, és az indulásgólokkal egy perc alatt sikerült három találatot lefaragni a hátrányból. A félidő végére megint jött egy szétesés, és újra négy góllal (14-18) ment el Hollandia.

A szünetben 19-16 volt oda, a rengeteg kapott gól önmagáért beszél. A holland ászok jól és eredményesen játszottak, elsősorban Abbingh és Malestein húzta ekkor őket.

A második félidőben 3-4 gól között mozgott általában a különbség. Nyolc perccel a vége előtt Füzi-Tóvizi szerzett labdát, Simon pedig végigrohant a pályán, és értékesítette a ziccert. (24-26) A hollandok támadásában nem volt ötlet, fel lehetett jönni egy gólra. Két esély is volt arra, hogy nyílt legyen a hajrá, de egyik támadásból sem sikerült lövésig eljutni, Albek Anna kiállítása után pedig Wetering a szélről háromra növelte a rivális előnyét öt perccel a vége előtt, amivel el is döntötte a találkozó sorsát.

A végén Bíró Blanka kis híján feliratkozott a gólszerzők közé, de a lövése kijött a kapufáról.

A magyar válogatott gólkülönbsége ezzel mínusz hármassá vált, de így is meglett a harmadik hely, miután Brazília legyőzte Angolát.

A másik ág meccseit négy órától rendezik. A norvégok, dánok és svédek egyaránt hat ponttal állnak a másik csoportban. Norvégia Németországgal játszik, a svédek a szlovénokkal. Ha a norvégok és a svédek is nyernek, akkor Magyarországnak a svédek jönnek a Lille-i negyeddöntőben, ami lényegesen jobb lenne, már csak azért is, mert a debreceni olimpiai selejtezőn sikerült őket legyőzni, míg a norvégokat csak igen ritkán.

Hollandia-Magyarország 30-26 (19-16)
Magyarország: Böde-Bíró – Szöllősi-Schatzl 4, Kuczora 2, Vámos 1, Füzi-Tóvizi 2, Klujber 5, Győri-Lukács 5, cserék: Simon 3, Márton, Papp, Kácsor, Pásztor 3, Albek 1, Szemerey
a holland csapat gólszerzői: Abbingh 7, Malestein 6, Van der Heijden, Van der Vliet 4-4, Polman, Housheer 3-3, Van Wetering 2, Nusser 1

A csoport állása: 1. Franciaország 8 pont, 2. Hollandia 8 pont, 3. Magyarország 5 pont, 4. Brazília 4 pont, 5. Angola 3 pont, 5. Brazília 2 pont, 6. Spanyolország 0 pont.

A másik csoport: 1. Norvégia 8 pont (+18) 2. Svédország 8 pont (+11), 3. Dánia 8 pont (+2), 4. Németország 2, 5. Korea 2, 6. Szlovénia 2.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!