Szerda hajnalban döntenek a triatlon rajtjáról

2024. július 30. – 23:17

Szerda hajnalban döntenek a triatlon rajtjáról
A triatlon helyszíne Párizsban – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (WT) vészforgatókönyvében az is szerepel, hogy duatlonná alakítják a triatlont, vagyis az úszás kikerül a számok közül, de egyelőre nem erre készülnek, hanem arra, hogy szerdán a versenyzők számára is biztonságos körülmények között a női és a férfi futam is elrajtolhat a párizsi olimpián. A döntés hajnali 4 óra után várható, írja az MTI.

A Magyar Triatlon Szövetség a keddi közleményében kiemelte: a sportolók egészsége a legfontosabb, ezért nem engedte a Szajnába a triatlonosokat a WT. „Nemzetközi Triatlon Szövetség szabályai és előírásai teljesen egyértelműek: ha meghalad egy bizonyos határértéket a víz szennyezettsége, akkor nem lehet versenyt rendezni, nem kockáztathatjuk a sportolóink egészségét.” – nyilatkozott Tóth Tamás, a WT elnökségének tagja.

A szervezők továbbra is bíznak benne, hogy már szerdára tisztább lesz a Szajna. Ha mégsem, akkor további néhány napos halasztás még belefér az olimpiai programba. „Várunk, mást jelenleg nem tehetünk” – mondta Tóth Tamás, aki versenyzőként két olimpián is részt vett, legutóbb Tokióban a 11. helyen végzett a vegyes váltóval, jelenleg pedig a Nemzetközi Triatlon Szövetség elnökségi tagjaként, valamint a sportolói bizottság elnökeként van jelen Párizsban.

A Szajna vizéből a francia hatóságok veszik a mintát, de az általuk kimutatott szennyezettségi értékek alapján a WT hozza meg a döntést azzal kapcsolatban, hogy meg lehet-e rendezni a futamokat. „Évek óta érvényben van már az a szabályozási szint, amihez most is tartanunk kell magunkat. Hatalmas a nyomás rajtunk, hogy tekintsünk el ettől és engedjük be a folyóba a sportolókat, ám ezt nem tehetjük meg. Számunkra az ő egészségük a legfontosabb! Mi is nagyon szeretnénk, hogy legyen verseny, ám ehhez még tisztulnia kell a folyónak” – nyilatkozta Tóth Tamás.

A jelenlegi tervek szerint szerdán reggel 8-kor – tehát az eredetileg is tervezett időpontban – rajtol a női egyéni verseny Kuttor-Bragmayer Zsanett részvételével, és közvetlenül utána, 10.45 órakor indítják a férfi mezőnyt Bicsák Bencével és Lehmann Csongorral.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!