Nem jön össze a tiszta Szajna: elhalasztották a férfi triatlont

2024. július 30. – 05:51

Nem jön össze a tiszta Szajna: elhalasztották a férfi triatlont
A Szajna vize a triatlonpályánál hétfő délután – Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is túl magas a Szajna szennyezettségi szintje, ezért a férfi triatlont keddről szerdára kellett halasztani. A jelenlegi tervek szerint a rajtra a női verseny után, 10:45-kor lehet számítani, írja a Reuters.

A szervezők szerint a múlt pénteki és szombati heves esőzések okozzák a szennyezettséget. „Az elmúlt órákban a vízminőség javulása ellenére az úszópálya egyes pontjain a mért értékek még mindig az elfogadható határérték felett vannak” – közölték a szervezők.

Ha szerdán is túl magas marad a baktériumszint a folyóban, a női és a férfi triatlont is elhalaszthatják péntekre.

Az augusztus 5-i vegyes triatlon váltó esetében a készenléti nap augusztus 6. lesz.

A párizsi hatóságok korábban ígéretet tettek arra, hogy úszhatóvá teszik a Szajnát az olimpia idejére. A város körülbelül 1,4 milliárd eurót költött a folyó tisztítására, főleg a szennyvíz visszaszorítására.

Párizs polgármestere, Anne Hidalgo a hónap elején megmártózott a folyóban, hogy meggyőzze a kétkedőket: a Szajna igenis tiszta. Kérdés, hogy az esőzések után is sikerül-e visszaszorítani a baktériummennyiséget, a vízminőség ugyanis egyébként is napról napra változik. Az eső pedig jelentősen megnövelte a fertőzést okozó baktériumok, például az E. coli és az Enterococcusok koncentrációját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!