Az ötödiknek a legrosszabb, végigszenvedi a napot, és a legvégén üres kézzel megy haza

2024. július 29. – 07:33

Az ötödiknek a legrosszabb, végigszenvedi a napot, és a legvégén üres kézzel megy haza
Pupp Réka mindent kiadott magából – Fotó: Molnár Ádám / MOB-Média

Másolás

Vágólapra másolva

A tokiói olimpia ötödik helye után három évvel később ismét ezt a pozíciót szerezte meg az 52 kilósok közt versenyző Pupp Réka. A francia Amandine Buchard ellen a négyperces játékidőre több mint három percet ráhúztak, amikor Buchard egy szép akcióval lezárta a nagy csatát a bronzmeccsen.

„Nagy különbség van a két ötödik hely között, Tokióba éppen csak kijutottam, az utolsó helyek egyikét szereztem meg, aztán az olimpiai címvédő Majlinda Kelmendi legyőzésével hatalmas lendületet kaptam. Jutalomjáték volt, élveztem az egész napot. Az előző években sokat tettem azért, sokat lépkedtem, hogy itt kiemelt pozícióból tudjak nekivágni az olimpiának. Ez nagyon jó dolog. De azért csalódás is, mert nagyon szerettem volna éremre váltani azt, amit az utóbbi évek alatt megalapoztam. Nem sikerült megkoronázni. Szívből sajnálom, hogy így alakult, a meccs előtt úgy éreztem, jól alakul minden, hittem magamban, a legnagyobb hozadéka ennek az olimpiának az volt, hogy tudtam hinni, hogy képes vagyok rá. Elhiszi az ember, de a másik is éremért jön. Igazából az is fáj, hogy ezúttal sem tudtam megverni Buchard-t” – értékelt a Telexnek többször elcsukló hangon, könnyek közt, és nagyon őszintén Pupp Réka.

A mérlege nem kedvező a franciával szemben, hiszen még sohasem tudta legyőzni, de hitt abban, hogy most véget érhet ez a rossz sorozat. Tudta, hogy kevesen fognak neki szurkolni, mert a francia hazai pályán lesz, de az a pár magyar szurkoló hangja eljutott hozzá, és hálás nekik.

„Fel kell dolgoznom azt, ami történt. Minden beletettem, elhittem, érmes lehetek, erre ismét ötödik lettem. Ezt a helyezést, ezt az élményt, majd berakjuk megint valahová. Harmadiknak lenni nagy élmény, győzelemmel fejezed be, az ötödik viszont végigszenvedi a napot, és üres kézzel megy haza. A lelkemnek nagyon jót tett volna, ha felállhatok a dobogóra. Mivel még csak most jöttem le a szőnyegről, a csalódás nagyobb most bennem, mint a dac, nem fogok hazudni. De ezt a csalódottságot át lehet majd alakítani daccá.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!