Azbej Tristan államtitkár is vallásgyalázással vádolja az olimpia szervezőit

2024. július 29. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban a szentföldi keresztények is szót emeltek – írta hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

Azbej Tristan – a szentföldi keresztények közös nyilatkozatát idézve – azt írta, hogy a szabadság, a sokszínűség és a kreativitás nem fér össze mások hitének megsértésével, a kereszténység misztériumának megcsúfolásával, amely világszerte emberek milliói számára szent.

A keresztények a közelmúltban Szíriában és Irakban is erőszakos üldöztetést szenvedtek el azért a hitért, amelyből Párizsban gúnyt űztek – mutatott rá. Megjegyezte, hogy a megnyitó szervezői „tessék-lássék módon” elnézést kérnek a vallási közösségektől, de nem a célkeresztjükbe állított keresztényektől.

Azbej Tristan arra is kitért, hogy a szervezők Az utolsó vacsora élőképes paródiáját igyekeznek összemosni a műsor egy másik, későbbi részében bemutatott görög mitológiai jelenettel. Mint írta, a Jézus Krisztus helyén pózoló női aktivista a jelenetről a közösségi médiában azt írta: „Ó igen! Ó igen! Ez az Új Meleg Szövetség!”

Ebből Azbej Tristan szerint „egyértelműen kiderül, hogy kiről és miről szólt a megnyitó vallásgyalázó jelenete”.

Nem csak Azbej Tristan akadt ki. Bábel Balázs római katolikus pap, kalocsa-kecskeméti érsek az izsáki Szent Mihály plébániatemplomban bemutatott szentmiséjén beszélt az olimpia megnyitójának egyes elemeiről.

Csakhogy a 2024-es párizsi olimpia hivatalos X oldala szerint azonban nem is Da Vinci festményét szerették volna imitálni: a megnyitó estjén posztolt bejegyzésükben azt írják, „a görög Dionüszosz interpretációja tudatosítja bennünk az emberek közötti erőszak abszurditását”.

A hivatalos oldal nem írt arról, hogy pontosan melyik festményt akarták utánozni, az X-en terjedő posztok szerint Az istenek ünnepe című festményről lehet szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!