Tinédzserek foglalták el az olimpiai deszkadöntő dobogóját

2024. július 28. – 19:05

Tinédzserek foglalták el az olimpiai deszkadöntő dobogóját
Az érmesek balról jobbra: Akama Liz, Josizava Koko, Rayssa Leal – Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A japán Josizava Koko nyerte a női gördeszkások utcai versenyét vasárnap a párizsi olimpián. A 14 éves deszkás a selejtezőben 258,92 ponttal végzett az élen, és a fináléban a kétszer 45 másodperces trükkbemutatási lehetőség közül másodikra érte el a magasabb pontszámot (86,80). Josizava ekkor azonban csak a második helyen állt honfitársa, a szintén 2009-es születésű, de már 15 éves Akama Liz (89,26) mögött.

Ezt követően minden induló öt alkalommal bemutathatott még egy-egy trükköt – ezek közül a két legmagasabb pontszám számított bele az összevetésbe –, és ezek során sokáig Akama érezhette magát olimpiai bajnoknak, mivel első két próbálkozása remekül sikerült. Josizava azonban tudott újítani, és utolsó kettő kísérletével megelőzte honfitársát és olimpiai bajnok lett.

A dobogó harmadik fokára a 16 esztendős, Tokióban ezüstérmes brazil Rayssa Leal állhatott fel. Az utcai, azaz street szakágban tereptárgyakat (korlát, lépcső) használhatnak a versenyzők a trükkök bemutatására – írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!