Snoop Dogg is viszi majd az olimpiai lángot Párizsban

2024. július 23. – 14:39

Másolás

Vágólapra másolva

Snoop Dogg nemcsak közvetíteni fog a párizsi olimpiáról, de az olimpiai lángot is viheti majd egy darabon pénteken Párizsban – írja az AFP hírügynökség. Az amerikai rapper az olimpiai stadionnak és több más helyszínnek is otthont adó Saint-Denis városrészben viheti majd a lángot, Laetitia Casta francia színésznővel, MC Solaar francia rapperrel és Szerhij Bubkával, az 1988-as szöuli olimpián aranyat nyert ukrán rúdugróval együtt. Snoop Dogg részvételét Mathieu Hanotin, Párizs polgármestere jelentette be.

Még januárban derült ki, hogy Snoop Dogg az NBC tévécsatorna megbízásából részt vesz majd az olimpiai közvetítésben. Az NBC szerint Párizsban a rapper „felfedezi a város ikonikus nevezetességeit, részt vesz olimpiai versenyeken és eseményeken, és ellátogat a sportolókhoz, barátaikhoz és családjaikhoz”. A rapper már a 2021-ben megtartott tokiói olimpia idején is kipróbálta szakkommentátori tehetségét a Peacock streaminszolgáltatón Kevin Harttal együtt, ahol többek között a díjlovaglás nyűgözte le őket.

Az olimpiai láng két hónapon keresztül utazott Franciaországban, mire elér az olimpiai stadionhoz. Az AFP megjegyzi, hogy a következő, 2028-as nyári olimpiát Snoop Dogg otthonában, Los Angelesben tartják majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!