Carlos Sainz a Telexnek: Nagyjából az összes Magyar Nagydíj történéseit fel tudnám idézni a gyerekkoromból

2024. július 20. – 14:33

Carlos Sainz a Telexnek: Nagyjából az összes Magyar Nagydíj történéseit fel tudnám idézni a gyerekkoromból
Charles Leclerc és Carlos Sainz, a Scuderia Ferrari F1-es csapatának versenyzői – Fotó: Ferrari SpA

Másolás

Vágólapra másolva

A perzselő mogyoródi hőségben gyerekkori emlékekről, a fenntarthatóságról, a hosszúra nyúló Forma–1-es szezonokról és a verseny előtti rituálékról mesélt a Telexnek illetve egy maroknyi magyar és kelet-európai újságírónak Charles Leclerc és Carlos Sainz, a Scuderia Ferrari HP F1-es csapatának pilótái az idei Magyar Nagydíj előtt.

„El tudnám neked mondani, hogy mi történt nagyjából minden évben” – mondta Sainz a Telexnek, amikor arról kérdeztük a pilótákat, hogy vannak-e gyerekkori emlékeik a Magyar Nagydíjról. „Emlékszem, amikor Fernando [Alonso] nyert 2003-ban, az az első igazi Forma–1-es emlékem” – tette hozzá.

A jelenleg az Aston Martin csapatánál versenyző Alonso, Sainz gyerekkori hőse, azzal a hungaroringi győzelemmel lett a legfiatalabb futamgyőztes az F1-ben. Igaz, rekordját azóta előbb Sebastian Vettel (2008), majd Max Verstappen (2016) is megdöntötte.

A Hungaroring paddockjában, a Scuderia Ferrari HP motorhome-jában ülve Sainz felidézte, hogy gyerekkorában mindig nézte a Magyar Nagydíjat, mert akkor tartották a futamot, amikor nyári szünet volt az iskolában. „Otthon voltunk Mallorcán, és mindig ilyenkor volt a Magyar Nagydíj, és mindannyian együtt néztük” – mondta a spanyol pilóta.

Sainznak Felipe Massa 2009-es balesete is élénken él az emlékezetében, amikor a Scuderia Ferrari brazil pilótája súlyos fejsérülést szenvedett a Hungaroringen, miután a kvalifikáció során egy másik autó felfüggesztéséről lerepülő rugó eltalálta. „Élőben néztem a tévében, és nyilvánvalóan nagyon lesokkolt” – mondta az olasz istálló versenyzője.

Carlos Sainz – Fotó: Ferrari SpA
Carlos Sainz – Fotó: Ferrari SpA

Sainzcal ellentétben csapattársának, Charles Leclerc-nek nem sok gyerekkori emléke van a Hungaroringen rendezett futamokról. Mint a monacói pilóta elárulta, gyerekkorában alig nézte a Forma–1-et, mert helyette minden hétvégéjét a helyi gokartpályán töltötte.

„Amikor csak volt két szabad napom, édesapámmal mentünk a versenypályára” – mondta Leclerc. „Néha megnéztem a Monacói Nagydíjat, nyilván, mivel Monacóban éltem, de a legtöbbször a gokartozás miatt távol voltam. Szóval nem sok Forma–1-es futamot láttam életem során” – árulta el a Scuderia Ferrari HP versenyzője.

A fenntarthatóság úttörői és beteljesült álmok

Bár még másfél év van hátra addig, az F1-es paddockban már most rengeteg szó esik a közelgő szabályváltozásokról. Az egyik legfontosabb változás 2026-ra az, hogy a motorok 100 százalékban fenntartható üzemanyagokat fognak használni.

Sainz elmondta, hogy teljes mértékben támogatja ezt a szabályváltozást. A spanyol pilóta úgy véli, hogy „a Forma–1-nek mindig úttörőnek kell lennie” az autóipar világában.

Elismerte, hogy a szabályváltozás „hatalmas kihívás” lesz a csapatok és az üzemanyaggyártók számára, közben viszont kiemelte, hogy a Scuderia Ferrari több mint 70 éves együttműködése a Shell energiaipari óriással mekkora előnyökkel jár egy ilyen jelentős szabályváltozás során.

„Ez az, ahol egy erős együttműködés és egy erős partnerség, mint amilyen a Shell és a Scuderia Ferrari között van, biztosan kifizetődik, mert itt igazán sokat jelent a sok közös tapasztalat” – mondta Sainz.

Egy dolog, ami csapattársa reményei szerint nem fog változni 2026-ra, az az F1-es szezon hossza. „Úgy gondolom, hogy most vagyunk az optimális ponton. Nem hiszem, hogy a több futam bármit is hozzáadna a Forma–1-hez, sőt, szerintem inkább rosszabb lenne a sportágnak” – mondta Leclerc.

„Számunkra, versenyzők számára ez fantasztikus. Úgy értem, hogy azt csinálom, amiről mindig is álmodtam. Forma–1-es pilóta lehetek, és élem az áloméletet” – jelentette ki a monacói versenyző.

„Másrészt viszont a paddockban is sok-sok ember van, akik egész évben távol vannak a családjuktól, és nem olyan körülmények között utaznak versenyről versenyre, mint mi. Nekik pedig már a 24 [futam] is sok kezd lenni, szóval én nem mennék 24 fölé” – hívta fel a figyelmet az F1-es csapatok személyzetének túlterheltségére a pilóta.

A világ körüli versenyzéssel kapcsolatban Leclerc elmondta, hogy imádja Budapestet, különösen az itteni ételeket. Azonban egy apró árnyoldalát is elárulta a magyar fővárosnak. „Az a helyzet, hogy a Forma–1 népszerűsége annyira megnőtt Magyarországon [az elmúlt években], hogy számunkra most már elég nehéz nyugalomban bejárni a várost” – mondta a pilóta.

Charles Leclerc – Fotó: Ferrari SpA
Charles Leclerc – Fotó: Ferrari SpA

Arról is beszélt, hogy hogyan próbál megküzdeni az extrém hőséggel a mostani versenyhétvégén. „Egy hideg fürdő, mielőtt beülök az autóba, hogy a lehető legjobban lehűtsem a testemet, és a lehető legjobban késleltessem a testhőmérséklet emelkedését” – árulta el Leclerc az edzések és a verseny előtti rituáléját.

A vasárnapi futammal kapcsolatban Sainz nem akart jóslatokba bocsátkozni. „Azt hiszem, nagyon nehéz megmondani, hogy pontosan mi fog történni ezen a hétvégén, mert a mezőny annyira szoros, hogy szinte lehetetlen előre tudni, hogy az utolsó tized a javunkra vagy ellenünk fog-e billenni” – mondta a spanyol pilóta a Telexnek.

A Forma–1-es Magyar Nagydíj időmérő edzése szombaton délután négykor, a futam pedig vasárnap délután háromkor kezdődik majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!