Cigizés miatt nem mehet az olimpiára a japán női tornászcsapat 19 éves kapitánya

2024. július 19. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

Kilépett a japán női tornászcsapat 19 éves kapitánya az olimpiai keretből, miután dohányzással és alkoholfogyasztással megsértette a csapat etikai kódexét, írja a Reuters.

A Japán Tornaszövetség pénteken közölte, hogy Mijata Sóko csütörtökön érkezett egy monacói edzőtábor után Japánba egy vizsgálatra. Ezen megerősítették, hogy a nő valóban ivott és dohányzott korábban. A női csapat ezért öt helyett négy fővel indul az olimpiára.

A japán csapathoz idén nagy reménységeket fűztek a párizsi olimpián. Mijata irányította volna ezen Japán fiatalkorúakból álló csapatát. Mijata edzője azt mondta, hogy bár a lány „magatartása meggondolatlan volt”, igaz az is, hogy „hatalmas nyomás nehezedett rá”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!