A horvátok morcosak a bíróra, temetik a reményt és Modrićot siratják

Halvány reménysugárba tudnak csak kapaszkodni a horvátok a hétfő esti drámai meccsük után. A B csoport zárófordulójának sorsdöntő meccsén Horvátország egészen az utolsó pillanatig továbbjutásra állt, 1-0-s győzelmükkel a csoport második helyén álltak, mert Spanyolország a párhuzamos meccsen legyőzte Albániát. De a nyolcperces ráadást már nem bírták végig, az utolsó percben a csereként beállt Mattia Zaccagni a támadáshoz fellépő középső védő, Riccardo Calafiori hajszálpontos passzából, futtából becsavarta a 16-os sarkából a bal felső sarokba.

Horvátország így nem szimplán lecsúszott a biztos továbbjutást jelentő csoportmásodik helyről, de két pontjával csak matematikai esélyei maradtak a továbbjutásra. Ahhoz egészen sajátos együttállásokra volna szükségük. Egyrészt feltétele, hogy Portugália és Törökország is győzzön a zárófordulóban, hogy Csehország és Grúzia is egy ponttal álljon a végelszámolásnál. Másrészt kéne hozzá, hogy Anglia legalább három góllal nyerjen a kedd esti meccsen Szlovénia ellen.

Ez utóbbi sem lenne feltétlen elég. Ha Szlovénia 4-1-re kapna ki Angliától, akkor még az is kéne, hogy legalább három sárga lapot kapjanak a szlovén játékosok. Ha minden pontosan így alakulna, akkor Szlovénia és Horvátország azonos pontszámmal, pontosan azonos gólkülönbséggel, ugyanannyi sárga lappal állna, és az UEFA-kvóciens döntene a két válogatott között. Horvátország abban egy hellyel előzi Szlovéniát.

A fentiek ismeretében annyira nem meglepő, hogy a horvát válogatott tényként beszél a kiesésről, amiért Zlatko Dalić szövetségi kapitány magára is vállalta a felelősséget. „Én vagyok a kizárólagos felelős azért, hogy nem jutottunk tovább a csoportból. Köszönet a játékosoknak az elmúlt egy hónap szorgalmáért és szenvedéséért. Nem ment nekünk, ez ennyi” – nyilatkozta a Jutarnji Listnek. Bár azt mondta, hogy végső soron nem akarja a játékvezetést hibáztatni, azon értetlenkedett, hogy a holland játékvezető, Danny Makkelie hogyan hosszabbíthatott nyolc percet. Mondjuk azt is elismerte, hogy a végső felelősség az övék. „A 98. percben nem szabad gólt kapni, ha kell, repülni kell a labdára” – mondta, majd egészen filozofikussá válva azt is közölte, hogy „a győzelem és a vereség a játék szerves része”, illetve hogy „mindent egybevetve, a szerencse néha ad, néha elvesz. Végül most tőlünk elvett”.

A horvátok a nyolcperces ráadáson túl azért is számonkérték a játékvezetőt, hogy nem fújta be egyből a tizenegyest Davide Frattesi még a Holdról is látszó kezezése után, miért kellett ehhez VAR-ozni.

A horvátok keserűsége mélabús nosztalgiával is keveredik. Csapatkapitányuknak, Luka Modrićnak szinte biztosan ez volt az utolsó válogatott meccse. Ami igazi érzelmi hullámvasút volt: a 39 éves világsztár 11-est rontott, majd egy percen belül mégis megszerezte a vezető gólt, hogy aztán a 80. perctől a kispadon izgulja végig a találkozó végét, hol utasításokat kiabálva, hol fogával tépve saját mezét. Dalić amúgy azt mondta, azért cserélte le Modrićot, mert nagyon kihajtotta magát, és az volt a terv, hogy a találkozó végén beálló, friss Majer majd jobban meg tudja tartani a labdát.

A meccs utáni sajtótájékoztató legszívmelengetőbb pillanata tán az volt, amikor egy olasz újságíró kért szót, de nem kérdezett, csak Modrićot méltatta, és arra kérte, hogy sose vonuljon vissza. „Grazie” – felelte meghatottan Modrić. Azt mondta, ő sem akarja befejezni, de egyszer csak „szögre kell akasztania a stoplist”.