A német focikapitány: Arra is felkészülünk, hogy hátrányba kerülünk a magyarok ellen

2024. június 18. – 18:09

A német focikapitány: Arra is felkészülünk, hogy hátrányba kerülünk a magyarok ellen
Julian Nagelsmann kielemezte a magyar válogatott erősségeit – Fotó: Tom Weller / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szerdai német-magyar Európa-bajnoki mérkőzés előtt már a stuttgarti stadionban tartott sajtótájékoztatót a német válogatott kapitánya, Julian Nagelsmann. A németek imponáló játékkal, 5–1-es győzelemmel kezdték a tornát.

Elöljáróban azt mondta, hogy nehezebb ellenféllel találkoznak, mint pénteken, de reméli, hogy jól felkészítette a csapatát. Volt idejük a regenerációra, a családjukkal tölthettek egy kis időt, ami ilyenkor hozzájárul a feltöltődéshez. Jó hangulatban telnek a napok.

„Kielemeztük, hogyan játszanak, amikor náluk van a labda, de megnéztük azt is, amikor nincs. Nem számítunk arra, hogy sok góllal nyerjünk, csak arra, hogy legyőzzük az ellenfelet. A magyaroknak két különböző félidejük volt, az elsőben nem voltak jelen, a másodikban nyomtak, fizikai játékra váltottak. Sok játékosuk van, akikkel Rossi már régóta ismeri egymást, mindenki tudja a szerepét a pályán” – vázolta fel.

Hogy csak pár napot pihentek két meccs között sokaknak természetes, akik a legmagasabb szinten játszanak. A szezon hosszúságát nyilván érzik a játékosok, de magyar csapatról is elmondható ugyanaz a kimerültség.

A szakember kiemelte, hogy nagyon jól játssza az átmeneteket a magyar csapat, ugyan sok játékos nincs a tizenhatoson belül, mégis veszélyesek a beadásaik, nem számít, melyik csatáruk játszik. Nem értett egyet azzal, hogy most jön az első igazi teszt.

„Veszélyt tudnak kreálni, a második legjobb csapat volt a selejtezőkben, akik szabadrúgásokból gólt szereztek. Nem szabad sokat szabálytalankodnunk, mert akkor magunknak tehetjük nehézzé a meccset. Nem akarok belemenni a részletekbe a gyengeségeikről, de majd igyekezzük felkészíteni a játékosokat. Készültünk arra is, hogy ha hátrányba kerüljünk, megvannak a különböző szcenáriók, az a fontos, hogy ilyenkor is magabiztosan és dominánsan tudjunk játszani.”

Azt is elmondta, mivel az első meccs nem sikerült jól a magyaroknak, támadó szellemű csapatra készül, mert egy újabb vereséggel ki is eshetnek.

A Lipcse középhátvédjéről Willi Orbánról azt mondta: jó játékos, remek szezon van mögötte, nem tudja, hogy beférne-e a német kezdőcsapatba, és egyébként sem szeretné elvenni a kollégájától.

Fontos feladatának tartja, hogy a fiatal és az idősebb játékosok között megtalálja a megfelelő elegyet, Amikor egymás ellen játszanak az edzéseken, akkor is kőkeményen játszanak egymás ellen.

Toni Kroost úgy jellemezte, hogy még mindig a világ három legjobb középpályása között van, aki extrém hatékonysággal képes passzolni. „Őrület, mire képes, milyen helyzeteket képes kialakítani a kapu előtt.” Nagyon nehéz ellene védekeznie, de érzése szerint ezt a feladatot a magyarok jobban megoldják, mint a skótok tették.

Az angol Sun arról érdeklődött nála, hogy Messi vagy Ronaldo a jobb játékos. Tipikus kérdésnek nevezte, és persze nem adott rá határozott választ. Hogy Jamal Musiala vagy Jude Bellingham lehet-e a következő korszak nagy sztárja, úgy felelt, hogy elképzelhető, de még nagyon sokat kell fejlődniük.

Maximilian Mittelstadt úgy nyilatkozott, megnézték a korábbi német-magyar meccseket, amin két döntetlen mellett egy magyar győzelem született, és abból levonták a tanulságokat. A Bundesligában játszó magyarokat egytől-egyig nagyszerűen felkészített játékosnak tartja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!