Kroos: A magyar csapat egy osztállyal magasabb szint, mint a skót

2024. június 15. – 10:32

Kroos: A magyar csapat egy osztállyal magasabb szint, mint a skót
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

„Megvan a lendület, jó lenne ezt az irányt tovább vinni a következő meccsekre. A következő csapat mindenképpen egy osztállyal magasabb szintet képvisel, mint a skót válogatott, meglátjuk, hogyan alakul a folytatás” – mondta az M4 Sport összefoglalója szerint a német válogatott utolsó nagy tornáján szereplő játékosa, Toni Kroos a megnyert német-skót meccs után.

A nyitómeccsen az egy félidőn át emberhátrányban játszó skótok úgy kaptak ki 5-1-re a házigazda németektől, hogy egy német gólt les miatt még meg sem adott a játékvezető. A győzelemből a középpályás Kroos brutálisan kivette a részét, 102-t passzolt 101 ebből sikeres passz lett. A játékos elmondta még, meg tudták valósítani a skótok ellen, amit elterveztek, ráadásul az ellenfél nem volt top formában, és a két korai gól is jót tett a németeknek.

A második német gólt szerző, a meccs emberének választott Jamal Musiala így fogalmazott: „Fáj a gól a végén amit kaptunk, de úgy érzem, minden meccsen jobbak leszünk. Volt egy jó tervünk, a megfelelő taktikánk és az intenzitásunk. Nem fog a fejünkbe szállni, és reméljük a következő meccseken is tudjuk folytatni ezt a játékot.”

A németek tehát a magyar válogatott ellen folytatják jövő hét szerdán délután 6-kor, Stuttgartban. A csoport utolsó meccsét pedig Svájccal vívják bő egy hét múlva, vasárnap Frankfurtban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!