Először lett női edzője egy német férfi harmadosztályú csapatnak

A német profi labdarúgás történetében még nem kapott ilyen magas szinten vezetőedzői posztot egy nő, és mindjárt győzelmek sorával hálálta meg. A Deutsche Welle cikkezett csütörtökön Sabrina Wittmannról, aki a harmadosztályú Ingolstadt vezetését kapta meg átmenetileg. A poszt előtt pár héttel még így nyilatkozott a német fociszövetség weboldalának:
„A példaképek azért fontosak, mert így más nők is felismerhetik, mi lehetséges.”
A mindössze 32 éves Wittmann a szezon végén (május elejétől) öt meccset kapott, ezeket meg is nyerte, így a titulusából el is távolították az „ideiglenes” szócskát, a következő szezonban is ő trenírozza az ingolstadti férficsapatot. A klubvezetés szerint Wittmann pozitív lendületet adott az együttesnek, míg az edző büszke és hálás a menedzsmentnek a lehetőségért.
Ivo Grlic sportigazgató azt mondta korábban Wittmannról (aki az U19-es fiúkat már irányította), hogy „ha Sabrina férfi lenne, nem lenne itt nyüzsgés”. A klub márpedig minőségre megy, nem nemre. Wittmann egyébként született ingolstadti, városa klubjában játszott 2011-13 között, az edzősködést 2017-ben kezdte. A nagy lehetősége tehát május elején jött el, amikor a klub szerződést bontott Michael Köllner edzővel.
Wittmann egyébként a megnyert négy bajnoki mellett elhódította a Bajor Kupát is a csapattal, ezzel a Német Kupa első fordulójába jutott, ahol egy nagy név, a második ligás Kaiserslautern vár majd az Ingolstadtra.
A negyedosztályban egyébként már kétszer is előfordult, hogy nő irányított férfi csapatot (Inka Grings az SV Straelent és Imke Wübbenhorst a Sportfreunde Lottét), de a harmadosztályban és afölött ez még fehér holló jelenség. A Bundesligában pedig egy női segédedző van jelen Marie-Louise Eta személyében az Union Berlinnél.