Az utolsó fordulóban váratlanul 17-2-re nyert egy csapat a budapesti futballbajnokságban

2024. május 29. – 16:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az MLSZ Budapesti Igazgatóság Versenybizottsága és Fegyelmi Bizottsága vizsgálja a BLSZ IV. osztályában lejátszott Szent István II.-UDSE-Gázgyár II. mérkőzést – írja a 444.hu. A meccs azért gyanús, mert 17-2-re nyert a Szent István II. Hogyhogy nem a csapatnak éppen 15 góllal kellett nyernie az utolsó fordulóban ahhoz, hogy elorozza a bajnoki címet az Unione II. elől. Az Nb1.hu megjegyzi: az összecsapás hőse Koncz Máté Gábor volt, a 19 éves gólvágó 11-szer vette be az ellenfél kapuját.

Az utolsó forduló előtt az Unione II.-nek és a Szent István II.-nek volt esélye a bajnoki címre, és valamiért úgy döntöttek, a két csapat meccseit nem ugyanabban az időben rendezik. A Détári Lajos által edzett, és Magyarország egyik leggazdagabb embere, Scheer Sándor által alapított Unione II. le is győzte 2-1-re a Lions FC-t. Azt hitték, nyeregben is vannak, hiszen a Szent István II.-nek 15 góllal kellett volna nyernie a bajnoki címhez.

Aztán nyert is.

Hát, így.

Az MLSZ illetékesei a 444 kérdéseire annyit írtak, hogy „fogadási csalás gyanúja nem merült fel a mérkőzés kapcsán”, és hogy „a Budapesti Igazgatóság az általa megrendezett heti 350 mérkőzés kapcsán a lehetőségeihez képest mindent megtesz, hogy azok a fair play szellemének megfelelően kerüljenek lejátszásra”.

Nem ez volt egyébként a magyar bajnokságok utolsó fordulóinak egyetlen érdekes eredménye, a Bács-Kiskun megyei U14-es bajnokság északi csoportjában például úgy lett bajnok a Kerekegyháza, hogy az utolsó meccsen 43-1-re verte a Pálmonostorát, így éppen eggyel jobb lett a gólkülönbsége, mint a Miklósi GYFE-nek. A kerekegyházi gyerekek egyébként összesen 148 gólt lőttek a bajnokságban, ebből 43-at az utolsó meccsen. Megkérdeztük az MLSZ-t, erről a meccsről mi a véleményük, ha válaszolnak, hírt adunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!