Kozák Danuta verbális molesztálással vádolta meg Csipes Ferenc kajakedzőt

2024. május 23. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszú posztot tett ki a Facebookra Kozák Danuta olimpiai bajnok kajakos csütörtök reggel, amiben verbális molesztálással vádolta meg Csipes Ferenc kajakedzőt. A hatszoros olimpiai, tizenötszörös világ- és tizenhétszeres Európa-bajnok kajakos részletesen írt arról, hogy egyik alkalommal szinte meztelenül feküdt a gyúrópadon, amikor bejött egy edző, és verbálisan molesztálni és sértegetni kezdte.

„Magát valószínűleg viccesnek találhatja, de igazából pont olyan, mint egy aluljáróban egy sokadig lepukkant, suttyó alkesz. Persze, ott lépsz két nagyot és soha többet nem látod. Szeretnék lépni én is két nagyot, de kb. meztelenül fekszem a gyúrópadon. Nagyjából a fejemet sem tudom felemelni, mert az erre kialakított mélyedésben van. Lehajtott fejjel, védekezésképtelen pózban kell eltűrnöm a megaláztatásokat. Szerencsére ebben jó vagyok, a sportban megtanulsz kussolni is. Megtanítanak” – írta Kozák, aki a posztban egyetlen edzőt nevez meg, Csipes Ferencet.

A poszt vége felé Kozák arról ír, hogy „Csipes Ferenc kb 3 hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is”. A poszt végén azt írja:

„A Magyar Kajak.Kenu szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Budapesti Honvéd SE évtizedes és a Hadügyminisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának jelenlegi asszisztálásával, munkavégzésre teljesen alkalmatlan állapotban tevékenykedő edzővel a mai naptól semmilyen formában nem áll módomban érintkezni.”

Kerestük Kozák Danutát, de nem kívánt bővebben nyilatkozni. Kerestük Csipes Ferencet, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget, Budapesti Honvéd SE-t, a HM Sportért Felelős Államtitkárságát, a Magyar Olimpiai Bizottságot és az FTC-t is, ahol Kozák edz, amint válaszolnak a kérdéseinkre, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!